Index Vakbarát Hírportál

Saját hülyesége miatt bukta a Red Bull a Mercedes-motort?

2015. szeptember 27., vasárnap 13:05

Érdekes részleteket árult el Niki Lauda, a Mercedes egyik főnöke a szuzukai futam után a Sky Sportsnak arról, hogyan is alakultak a motortárgyalások a Red Bull-lal. Az osztrák szerint ugyanis az RBR

csak magát hibáztathatja, amiért lecsúszott a motorokról.

Lauda ezzel egyébként némileg ellentmondott a Merci-csapatfőnök Toto Wolffnak is, aki nemrég arra utalt, hogy szóba sem került, hogy motort adnának a legnagyobb riválisnak. Lauda ugyanakkor arról beszélt, hogy ő megegyezett a Red Bull-lal arról, hogy 2016-ban motort adjanak nekik, csakhogy az osztrák cégtól Dietrich Mateschitz az előzetes tárgyalások után nem kereste őket.

„Tisztába akarok tenni mindent. Christian Horner és Helmut Marko levelet írtak nekünk, hogy szeretnék a mi motorjainkat használni. Én igent mondtam nekik, de hozzátettem, hogy előbb Mateschitzcel is beszélni akarunk, mert ő valamiért sosem kedvelte a Mercedest” - mondta Lauda, majd hozzátette, hogy Mateschitz sosem árulta el, miért is fúj a német cégre, a tárgyalások pedig itt megszakadtak, amikor az RBR nem kereste őket.

Felkészül a Marussia-Mercedes

A Mercedes emiatt lépéskényszerbe került, hiszen maradt egy fölösleges motorja a Lotus-Renault tárgyalások miatt. Erre jelentkezett be a Red Bull, de aztán ott nem történt semmi, a Mercinél pedig úgy döntöttek, hogy a 2015-ben sokat szenvedő Manor-Marussiát támogatják a bivalyerős motorokkal.

Toto Wolff viszont gyorsan tompított Lauda szavain, szerinte egyelőre csak kölcsönös érdeklődésről van szó, semmi sem fix, de ő is szeretné látni, hogy egy jó kocsival és egy remek motorral hova fejlődhet a kiscsapat.

A pletykák szerint ráadásul a Manor-Marussia áron alul kapná a motorokat, amiért cserébe a Mercedes tesztpilótája, Pascal Wehrlein ülhetne az egyik kocsiba, de Wolff ebben a témában is ködösített. „Nincs pilótaakadémiánk, csak Pascal van nálunk fiatal versenyző, aki a DTM-ben indul, és előbb azt szeretnénk látni, hogy ott hogyan megy neki.”

Ez lehet a leosztás

A Lotus helyzete még bizonytalan, a csapatot hétfőn várják az adósságai miatt a londoni Legfelsőbb Bíróságon, ahol lehet, hogy vagyonkezelőt neveznek ki a csapathoz, amennyiben nem tudják kifizetni a brit vámhivatal felé a tartozásukat. Állítólag a Renault ezt megakadályozná némi támogatással, ami után nem sokkal az is hivatalossá válna, hogy a franciák visszavették a csapatot.

Addig viszont így néz ki a motorok 2016-os leosztása (egy motorgyártó csak négy csapatnak szállíthat a jelenlegi szabályok szerint)

Mercedes: Mercedes, Williams, Force India, Manor-Marussia

Ferrari: Ferrari, Sauber, Haas

Honda: McLaren

Bizonytalan: Red Bull, Toro Rosso, Lotus/Renault.

Rovatok