Index Vakbarát Hírportál

Räikkönen vs. Alonso rádiókérdésben

2015. október 8., csütörtök 18:05

Fernando Alonso már a japán futam után pedzegette, hogy a Forma-1-es rádióüzeneteket nem kellene a tévéadásba bevágni, mivel azokat privátnak szánják, miután Szuzukában lement kvázi élőben, ahogy szidta a McLaren Honda-motorját. Az Orosz GP nulladik napján, csütörtökön e véleményét megerősítette a hivatalos sajtótájékoztatón.

"Amit a rádión mondunk, privátnak kellene maradnia, mert a csapatodhoz beszélsz. A rádión levezetjük a frusztrációinkat" - mondta.

Megkérdezték erről Kimi Raikkönent is.

"A csapat és a versenyző dolga, hogy privát legyen, amit annak akarnak. Vannak mítingjeink, ahol megbeszéljük a belső dolgokat, és tudjuk, a rádióban hogy kezeljük ezeket. Ha olyat mondunk, azt bevágják, mert profitálnak belőle. Ha azt akarjuk, hogy ne hallja senki, meg tudjuk oldani, hogy ne hallja senki. Évek óta így van ez, a rádió előbb-utóbb a tévében köt ki, a nézők szeretik. Érdekesebb nekik, ha tudják, mi megy a háttérben" - védte meg a nyilvános rádióadásokat a finn.

Jófej volt azért Alonso is, mert lezárásképp poénnal ütötte el a témát: "De örülök, hogy épp Szuzukában vágták be, ha hallották volna a többi versenyen, miket mondunk Jensonnal, leesne az álluk!"

Rovatok