Index Vakbarát Hírportál

A Lotust kizárták a garázsából Brazíliában

2015. november 12., csütörtök 10:26

Nem engedték, hogy elfoglalja garázsait a boxutcában a Brazil Nagydíjra a Lotus, jelentették a helyszínről újságírók, akik képet is posztoltak a történtekről.

Los equipos ya trabajando a tope, menos en Lotus. El box cerrado. pic.twitter.com/NkbiMXTQsf

— Albert Fabrega ES (@AlbertFabrega) November 11, 2015

Az istállónak fenntartott helyiségeket biztonsági őrök védik, a csapat a holmiját csak az ajtók elé tudta lerakni, és nem tudott azokból kipakolni.

A Lotus valószínűleg újra nem fizetett valamiért, egyik sajtósuk azt mondta, "gazdasági intézkedések" miatt kerültek ebbe a helyzetbe, de részvételük a pénteken induló nagydíjon nincs veszélyben, "kezelik a szituációt".

Nem újdonság ez a Lotusnak, a Hungaroringen csak az utolsó pillanatban kaptak gumikat a Pirellitől, mert tartoztak neki, Belgiumban a verseny után lefoglalták az autóikat, mert volt versenyzőjükkel, Charles Pickel kerültek anyagi nézeteltérésekbe, Japánban pedig a kiszolgálóhelyiségükbe nem engedték be a csapattagokat, így Bernie Ecclestone etette-itatta a staffot a vipben.

Azaz látszik, hogy fűnek-fának tartoznak, és nem igazán akarnak fizetni, csak ha nagyon muszáj, de inkább akkor sem. Úgy tudni, a Renault felvásárolja az egész istállót, de ez a művelet is megakadni látszik, bár a Lotustól állítják, a franciák szakemberei már el is kezdték a munkát az enstone-i bázisukon, vagyis minden a tervek szerint halad.

Rovatok