Index Vakbarát Hírportál

F1: a FIA kiválasztotta a bukókeretet

2016. január 26., kedd 14:14

Megvan a preferált bukókeretrendszer, amit a Nemzetközi Autós Szövetség (FIA) szeretne a Forma-1-es autókon látni a 2017-es szezontól kezdve, értesült az Autosport.com. A Mercedes ötletét pénteken mutatják be a csapatok technikai főnökeinek, akik majd véleményezik annak kivitelezhetőségét.

A Mercedes-keret két másik megoldást előzött meg, bár nem vetették még el teljesen azokat sem, minden attól függ, mennyire találják megvalósíthatónak a szakemberek.

Meglehetősen nehéz lesz a kocsikra szerelni úgy, hogy ne akadályozza a kijutást, ha az autó felborul, illetve kérdés, hogy mennyire zavarja a kilátást fölfelé. Előre és oldalra, úgy tűnik, rendben lesz, ám például a spái Eau Rouge-ban, ahol hegymenet van, és fel kell nézni, már problémás lehet. Van hasonló emelkedő az amerikai Austinban is.

A másik gond, hogy a keretnek annyira szilárdnak kell lennie, hogy kibírja egy becsapódó kerék erejét is, vagyis kérdés, hogyan erősítik a kasztnira, hogy abszolút fix legyen.

Az ötlet célja, hogy megmentse a becsapódó tárgyaktól a pilótákat. Az utóbbi években nyitott üléses versenyeken több versenyző is belehalt a sisakját ért ütésbe, ezt kivédeni lenne a keret feladata. Az F1-ben Jules Bianchi hunyt el a nyáron, 10 hónappal szuzukai bukása után, amikor is kocsija egy nehézmunkagép alá csúszott az esős Japán Nagydíjon. Őt a Mercedes-keret sem mentette volna meg.

Ha a pénteki prezentációs sikeres lesz, akkor is meglehetősen nehéz a kivitelezés.

Rovatok