Index Vakbarát Hírportál

Alonso végül mindent elárult eltitkolt sérüléseiről

2016. március 31., csütörtök 15:40

Nem véletlenül nem indulhat el a hétvégi Bahreini Nagydíjon.

Nem tudni, miben bízott Fernando Alonso, amikor elutazott Bahreinbe, hogy részt vegyen a hétvégi F1-nagydíjon: mint kiderült, többszörös bordatöréssel és tüdőproblémával próbált átmenni a Forma-1-es orvosi vizsgálaton. Persze nem sikerült, a hétvégén nem versenyezhet.

Amikor Ausztráliában balesete után kimászott a totálkáros roncsból, úgy tűnt, sértetlenül megúszta. Később annyit mondott, fáj itt-ott, de semmi komoly, és csütörtökig fel sem merült, hogy bármilyen gondja lenne.

Bahreinben persze megbukott a vizsgálaton, az F1-közleményben "nem kielégítő mellkasi CT" volt az indok, aztán a futamot felvezető sajtótájékoztatón Alonso elárult mindent.

Egy bordám eltörött, fájdalmaim vannak, nehezen tudok aludni. Vasárnap (a bukás napján) kicsit fájt a térdem, de semmi nagy szám, az orvosoktól zöld utat kaptam, hogy elhagyjam a pályát. Hétfőn mindenem sajgott kicsit, de újra semmi komoly. Aztán visszarepültem Spanyolországba, és mivel a fájdalmaim nem enyhültek, kicsit rosszabbodtak, csináltunk egy teljes kivizsgálást. Kimutatták, hogy levegő szorult a tüdőmön kívülre, a tüdő és a mellkas fala közé. A doki azt mondta, pihenjek, aztán hétfőn újra megvizsgált, és a levegő eltűnt. Pár bordatörést viszont megállapított.

Nem csoda, hogy ezek után Alonsót nem lepte meg a bahreini vizsgálat eredménye, sőt, rögtön elmondta, könnyen lehet, hogy két hét múlva, a kínai futamra sem lesz rendben.

Rizikós a dolog, mert a törés miatt a bordám a tüdőmben köthet ki. Nem a karom törött el, a mellkasomban van a gond, ott meg fontos dolgok vannak. Nem 100 százalék, hogy leszek Kínában. 8-10 nap múlva kell megismételnünk a tesztet, meglátjuk.

Törött bordával nagyon nehéz F1-autóban vezetni, mert ahogy Alonso is kiemelte, "különleges pozícióban ülnek a kocsiban", a bordák összenyomva, a tüdőre szorítva helyezkednek el két órán át. A biztonsági öv nagyon kis mozgásteret hagy, és feszül.

A karambolja nagyon súlyos volt, az erőhatások mellett az ülése is eltörött.

Csalódott vagyok, de érthető a döntés, tiszteletben tartom. Fáj, ám kipróbáltam volna, milyen a kocsiban, mert végül is a fájdalmat ki lehet bírni, ha nem gondolunk rá. Csakhogy van némi kockázat. A biztonság az első, és reméljük, a következő vizsgálatkor már rendben leszek.


Tíz nap alatt a törött bordája biztosan javulni fog, de hogy mennyit, és hogy azzal engedik-e vezetni, valóban csak pár nappal a két hét múlva kezdődő Kínai GP előtt derülhet ki.

Nem merült még fel, de az ausztráliai orvosok rettentő nagyot hibázhattak, amikor elengedték Alonsót Melbourne-ben. Ennél jóval kisebb bukásai után is jóval alaposabban megvizsgálták már a múltban.

Rovatok