Index Vakbarát Hírportál

Vettel- és Hamilton-dráma után Rosberg-siker Bahreinben

2016. április 3., vasárnap 18:52

Drámával indult a Bahreini GP, Sebastian Vettel Ferrarija már a felvezető körön elfüstölt, így nem tudott elrajtolni a német, a harmadik rajtkocka üresen maradt.

A rajt után is folytatódtak a váratlan események: Hamilton elrontotta a startot, mint Ausztráliában, így a második helyen ráfuthatott Bottas, és keresztbe verte a Mercedest, majd visszaállította menetirányba.

A középmezőnybe esett vissza a világbajnok, Rosberg meglógott. Ezután őt nem is láttuk, maximum a kerékcseréikor mutatta őt a kamera. A Ferrari szintén alig került képre, ami Ecclestone politikai játszmáinak része, most épp az időmérőpara miatt szívathatta a főnök a két legerősebb csapatot.

A vb állása

1 Nico Rosberg 50
2 Lewis Hamilton 33
3 Daniel Ricciardo 24
4 Kimi Raikkonen 18
5 Romain Grosjean 18
6 Sebastian Vettel 15
7 Felipe Massa 14
8 Max Verstappen 9
9 Nico Hulkenberg 6
10 Daniil Kvyat 6
11 Valtteri Bottas 6
12 Carlos Sainz 2
13 Stoffel Vandoorne 1

A német mögött viszont volt esemény bőven, a rajtot elrontó Raikkönen és Hamilton remek előzésekkel jött fel a második-harmadik helyre. Főleg a finn volt elemében, többször bemutatta specialitását, a kívülről támadást, sikerrel.

Ők hárman aztán el is távolodtak a mezőnytől. Más-más gumitaktikán mentek, Hamiltonnak újra felrakták a mentő közepes gumit, de most ez sem segített rajta, nem tudott Raikkönen elé kerülni.

Mögöttük a fiatalokról szólt a verseny, illetve Romain Grosjeanról. Max Verstappen, az első versenyes mclarenes, Stoffel Vandoorne és a Haas-Ferrari remek előzésekkel jött előre, Max és Grosjean csak Daniel Ricciardo Toro Rossójával nem bírt.

Vandoorne a top10-ben haladt sokáig, ami remek bemutatkozás. Button korai  autóhibája után ő tartotta a lelkez a McLaren-Hondában, nagyszerűen: oda is ért egy pontra, tizedik lett.

Grosjeannak az autója új, a Haas-Ferrari második versenyén még a bemutatkozásán szerzett hatodik helyén is túltett, a francia most ötödiknek futott be vele. Kérdés persze, hogyan lehetséges ez egy abszolút újonc csapattól. A válasz nem olyan nehéz, a kasztnin kívül szinte mindent a Ferraritól vettek, ez lehet a gyors siker oka. A Williams már pedzegette is, hogy ez így nincs jól, mert hogy a szabályok szerint minden csapatnak magának kell gyártania az autóját, és ezek a hangok csak erősödni fognak.

Ricciardo negyedik lett ismét, mint Melbourne-ben, ugyanolyan eseménytelen versenye volt, látszik már, hogy a Merciken és a Ferrarikon kívül ő a leggyorsabb az F1-ben.

Hamiltonnak a legutóbbi második helyett most csak a harmadik jutott, és ismét csak magát okolhatja, újra elrontotta a rajtot. Lassan viszont el kell kezdenie odafigyelni, az új kuplungolás a startnál mintha visszavetné őt. Mázlija volt ma, hogy a sérült autóval - az alvázból tört le egy darab - célba tudott érni.

Raikkönen kihozta a helyzetéből a maximumot, nyolcadik dobogóját szerezte Bahreinben, második lett, mint egy éve, de még mindig nem tudott győzni itt.

Rosberg tanári versenyt futott, és valószínűleg ez volt a legunalmasabb győzelme a tizenhatból. Kvázi rajttól célig vezetett, senki nem zavartatta, Raikkönen a futam közepén három másodpercre volt tőle pár körön át, ez volt a legneccesebb periódus a nyertes számára.

Zsinórban öt futamgyőzelemnél jár, és idén 2/2-nél, minden tökéletes neki eddig. Mivel Hamilton előbb-utóbb elkezd felzárkózni, izgalmas párharcra van kilátás kettejük között.

Két hét múlva Kínai Nagydíj.

A Bahreini GP végeredménye

1 Nico Rosberg Mercedes 1h33m34.696s
2 Kimi Raikkonen Ferrari 10.282s
3 Lewis Hamilton Mercedes 23h26m25.s
4 Daniel Ricciardo Red Bull/TAG Heuer 23h26m25.s
5 Romain Grosjean Haas/Ferrari 23h26m25.s
6 Max Verstappen Toro Rosso/Ferrari 23h26m25.s
7 Daniil Kvyat Red Bull/TAG Heuer 1 Lap
8 Felipe Massa Williams/Mercedes 1 Lap
9 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 1 Lap
10 Stoffel Vandoorne McLaren/Honda 1 Lap
11 Kevin Magnussen Renault 1 Lap
12 Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 1 Lap
13 Pascal Wehrlein Manor/Mercedes 1 Lap
14 Felipe Nasr Sauber/Ferrari 1 Lap
15 Nico Hulkenberg Force India/Mercedes 1 Lap
16 Sergio Perez Force India/Mercedes 1 Lap
17 Rio Haryanto Manor/Mercedes 1 Lap
- Carlos Sainz Toro Rosso/Ferrari kiállt
- Esteban Gutierrez Haas/Ferrari kiállt
- Jenson Button McLaren/Honda kiállt
- Sebastian Vettel Ferrari nem rajtolt
- Jolyon Palmer Renault nem rajtolt

Rovatok