Index Vakbarát Hírportál

McLaren-Honda: Megtaláltuk az új Alonsót

2016. április 5., kedd 11:55

Huszonnégy évesen a hétvégén végre bemutatkozhatott a Forma-1-ben Stoffel Vandoorne. A McLaren-Honda tartalékpilótája Fernando Alonso sérülése miatt kapott lehetőséget, csütörtökön szóltak neki, pénteken érkezett Japánból Bahreinbe.

Aztán szombaton két hellyel megelőzte Jenson Buttont, világbajnok csapattársát az időmérőn - 12. lett -, majd vasárnap 10.-ként megszerezte karrierje első F1-pontját.

Azt hiszem, elégedett lehetek a bemutatkozásommal. Az első pillanattól kezdve jól éreztem magam a kocsiban. Örülök, hogy nem hibáztam, és hogy még egy bónusz pontot is szereztem. Nagy lehetőség volt ez a hétvége nekem, azt hiszem, kihasználtam, megmutattam, mit tudok. Meglátjuk, mi történik most

- értékelte magát a belga versenyző. Egyelőre ennyi volt a karrierje, hacsak Alonso nem gyógyul fel teljesen bordatöréséből a két hét múlva következő Kínai GP-re, és újra nem engedik indulni.

Vandoorne nagyon intelligens tehetség, ez hallatszik a nyilatkozataiból, a gyorsasága meg kiderült a pályán. Ő a GP2 címvédője is, amit tavaly hatalmas fölénnyel nyert meg. 

Eric Boullier, a McLaren igazgatója is nagyon dicsérte.

Lenyűgöző hétvégét futott, meglepett, hogy a legminimálisabb hibát sem követte el. Végig nagyon nyugodt volt, nem okozott neki problémát a bonyolult rendszer, ami a kormánnyal a kezében volt. Azért azt mondom, Alonso vagy Button jobbat ment volna nála, de csak a nagyobb tapasztalatuk miatt.

Sőt, burkoltan, de mintha üzent is volna jelenlegi sztárpárosuknak, hogy ne érezzék magukat biztonságban a jövőre nézve.

Az új generáció erőteljesen kopogtat, és hamarosan levált több jelenlegi pilótát. Stoffel az egyikük. Ő lesz a következő Alonso, vagy a következő Button.

- idézte a Mundodeportivo.com.

Alonsónak 2017 végéig van szerződése a McLarennel, Buttoné a szezon végén kifut.

Stoffel Vandoorne előtt 1992-ben szerzett pontot belga pilóta az F1-ben, Thierry Boutsen.

Rovatok