Index Vakbarát Hírportál

Kvjat: Elnézést kérek mindenkitől

2016. május 1., vasárnap 19:25

Csúnyán kitette a versenyből Danyiil Kvjat Sebastian Vettelt az Orosz GP első kanyarjaiban, kétszer ment neki, és a Ferrari a falban végezte. A német kiesett, az orosz továbbment, de értelmetlen lett a versenye a szabálytalansága miatt - vélhetően - kapott stop&go-büntetés és az autójában keletkezett kár miatt. Nem került a top10-be, pont nélkül zárt.

Vettel viszont meglehetősen kiakadt Kvjatra, akivel már két hete, Kínában is nézeteltérése volt. Érzéseit azonnal belekiabálta a Ferrari rádiójába, keményen káromkodott.

Kvjat nem igazán próbált kibúvót keresni.

Nem gondoltam, hogy ennyire le fog lassítani, nyomtam én a féket, de a hátsó kerekek már blokkoltak, és kicsúszott a kezemből az irányítás. Ez volt az első koccanás, a másodiknál mögötte voltam, és nem láttam, mi történik előtte. Hirtelen lassított, nem volt időm reagálni

- magyarázta.

Nem játszott Maldonadót, elnézést is kért.

Nyilván az én hibáim voltak, miattam van a balhé, ami nem jó érzés, de néha megtörténik. Nem okoztam még ekkora káoszt a karrierem során, de általában tanulok belőle, legközelebb nem fog hasonló történni. Mindenkitől bocsánatot kértem, aki érintett volt.


Ugyanis nem csak Vettel volt a kárvallott, hanem épp Kvjat csapattársa, Daniel Ricciardo is. Amikor ugyanis először megtolta Vettelt, a Ferrarit a másik Red Bullba lökte be. Az ausztrál elmondta, az autója komolyan károsodott, az, hogy jópár helyet visszaesett, csak a kisebb gond volt. Nem szerzett pontot ő sem a nem száz százalékos kocsival. Vagyis Kvjat Vettel mellett saját csapata hétvégéjét is tönkrevágta, ami végképp kínos és kellemetlen.

Rovatok