Index Vakbarát Hírportál

Félreérthető üzenet Raikkönenéknek legfelülről

2016. május 11., szerda 20:01

Nem éppen pozitívan szólalt meg eddig idén a Ferrari-elnök Sergio Marchionne, amikor csapatáról kérdezték, ám a hétvégi Spanyol GP előtt váratlanul optimistának tűnik.

Magabiztos vagyok, vasárnap nagyon fontos nap lesz. Eddig balszerencsénk volt, de fiatal még a szezon. Hamarosan győzelmekre számítok, már Spanyolországtól kezdve 

- idézte a Gazzetta.it az új Alfa Romeo bemutatásán, az olaszországi Baloccóban nyilatkozó Sergio Marchionnét.

A ferrarisok harmadik és ötödik helyen állnak a bajnokságban négy futam után, messze-messze lemaradva a vezető, mercedeses Nico Rosbergtől. A harmadik Raikkönen hátránya 57 pont, az ötödik Vettelé 67. Marchionne így is elismerően beszélt róluk.

Nagyon elégedett vagyok Vettellel és Raikkönennel is. Az egyetlen dolog, ami eddig hiányzott, az a szerencse.

Raikkönen az első futamon kiesett, majd második lett, Kínában a futam elején megpördült, ötödikként végzett, Oroszországban harmadikként. Vettel dobogóval nyitott, utána Bahreinben el sem tudott startolni motorhiba miatt, aztán második hely és a szocsi első körös kiesés következett, mikor kiütötték a versenyből.

Marchionne megszólalása feltétlenül pozitívnak tűnik, de egyértelmű figyelmeztetés is a Ferrarinak, hogy el kell kezdenie nyerni. Nem is annyira a pilóták, mint Maurizio Arrivabene csapatfőnök lehet veszélyben, ha tovább folytatódik a sikertelenség.

A hétvégi Spanyol GP egyértelmű esélyese a Mercedes és Nico Rosberg, aki négyből négyet nyert idén.

Rovatok