Index Vakbarát Hírportál

Hogy történhetett ez meg?

2016. szeptember 19., hétfő 12:22

Ijesztő képeket láthattunk a vasárnapi Szingapúri GP elején, amikor a 3. kör kezdetén, a futam biztonsági autó utáni újraindításakor egy pályamunkás menekült az aszfalton a 300-zal érkező autók elől.

Az ember törmeléket szedett össze, de a mezőny már megkapta a zöld zászlót, ő későn kezdte elhagyni a pályát. Végülis épp leért, de Nico Rosbergre a frászt hozta, óriási sebességgel haladt el mellett Daniel Ricciardo és Lewis Hamilton is.

Tavaly egy részeg néző téved a pályára Szingapúrban, most teljesen másról volt szó, de ennek sem szabadott volna megtörténnie. Mint kiderült, valaki túl későn küldte be őt a törmelékért, azután, hogy a versenyigazgatónak már leadták a "pálya tiszta" jelzést. A pályafelügyelőnek ezt háromszor kell megerősítenie a versenyigazgatónak az FIA-szabályzat szerint, mielőtt az kiadná a jelzést a zöld zászlóra.

Most az történt, hogy a három megerősítés után utasították a pályamunkást, hogy menjen az aszfaltra, ami életveszélyes. Az FIA közölte is, hogy mindent elkövetnek, hogy ilyen újra ne fordulhasson elő, jelentést kérnek az esetről, kivizsgálják.

Szerencsére nem sérült meg senki, a futamot sem befolyásolta az illető jelenléte. Rosberg mondta azt, hogy enyhén lassított, hogy ne legyen baj, Ricciardo és Hamilton már akkor érkezett, amikor az egyén a pálya mellett volt.

Szombaton, a harmadik szabadedzésen is megjelent egy oda nem illő jelenség a pályán, Max Verstappen autója után egy nagy gyík vagy varánusz kelt át az aszfalton. Korrektül, megvárta, míg a holland autója elhaladt, majd az üres pályán átkelt a másik oldalra.

Rovatok