Index Vakbarát Hírportál

Senna és Schumacher után Verstappen – ki a legmenőbb esőmenő?

2016. november 18., péntek 18:58

Max Verstappen vasárnap elkápráztatta a Forma–1-et. Hogy mekkorát is vezetett, azt leginkább azzal érzékeltethetjük, hogy az F1 történetéből mindössze három hasonló futamot lehet kiemelni, amikor valaki ekkorát ment esőben. És ebből a háromból kettőn Ayrton Senna, a harmadikon Michael Schumacher brillírozott.

Monaco 1984, Senna bemutatkozik

A brazil első évét töltötte az F1-ben a szerény Toleman-csapatnál, és mindössze a hatodik versenye volt a monte-carlói. 24 évesen került a Forma–1-be, akkoriban ez normálisnak, átlagosnak számított.

Monacóban aznap reggeltől ömlött az eső, a rajtot 45 perccel elhalasztották. A pole pozícióban Alain Prost volt, Senna a 13. helyre kvalifikált. Innen jött fel a 19. körre másodiknak, ekkor előzte meg Niki Laudát. Prost mögött 30 másodperc volt a hátránya. 12 kör alatt dolgozta le, de a 31. kör végén leállították a futamot. Jacky Ickx versenyigazgatón múlt, hogy nem Senna nyert. Ki is rúgták, mert saját szakállára lógatta be a piros zászlót, nem konzultált a felügyelőkkel.

De ez lényegtelen is, Senna felzárkózása számít, amivel leoktatott mindenkit a teljesen elázott pályán.

Monaco 1984, Senna bemutatkozik

Donington, 1993, Senna legyalulja az F1-et

Szűk tíz év múlva Senna már szupersztárként, háromszoros bajnokként futotta élete versenyét egy klasszikus, esős angliai délutánon. Csupán a negyedik helyre kvalifikált, és az első kanyarban csak ötödikként fordult, mert Karl Wendlinger is megelőzte. Innen indult a kör, amit sokan a Forma–1 legnagyszerűbbjének tartanak, legalábbis egy pilóta szempontjából.

Senna pillanatok alatt megelőzte Schumachert, majd Wendlingert, de Hill sem okozott semmiféle gondot, az utolsó előtti kanyarban, a hajtűben Prostot, élete ellenfelét is lehagyta. A második kört már könnyed előnnyel kezdte.

A futam persze még nem ért véget, és Senna nem lett volna Senna, ha nem látta volna kötelezőnek, hogy lekörözze az egész mezőnyt. A végére a második helyezett Hill visszahozta a körét, de így is 83 másodperces hátrányban intették le.

Donington 1993, Senna legyalulja az F1-et

Barcelona, 1996, Schumacher először nyer a Ferrarival

Schumacher két vb-cím után a Ferrarihoz igazolt, de az év első felében inkább csak szenvedett a Williamseknél klasszisokkal lassabb, győzelemre esélytelen autóval. Hetedik futama volt a barcelonai a Ferrarival, jó teljesítmény volt a harmadik hely az időmérőn.

A start viszont már nem, nagyon elszúrta, és a hetedik helyre esett vissza. Innen indult a felzárkózása: megelőzte Barrichellót, Irvine és Hill kicsúszott előle, Bergert az 5., Alesit a 9. körben hagyta le, a 12.-ben ért fel a vezető Jacques Villeneuve-re, és ment el mellette.

45 másodperc előnnyel nyerte a futamot, leggyorsabb köre 2,2 másodperccel volt gyorsabb bárkiénél. Ellenállhatatlanul hozta első győzelmét a Ferrarival.

Brazil GP, Verstappen semmiből a dobogón

És akkor nézzük, hogy viszonyul a fenti produkciókhoz Max Verstappené. 39. futamán állt rajthoz, 19 évesen, karrierje második F1-évében, első nem teljes szezonjában a Red Bull Racingnél. Negyedik helyre kvalifikált, a két Mercedes és a ferraris Kimi Räikkönen mögé. A rajtot 10 perccel csúsztatták az eső miatt.

A hajráig két nagy előzése volt, amikor feljött harmadiknak, kifékezte az első kanyarban Räikkönent, aztán amikor másodiknak, kívülről előzte Rosberget. De mindez ment a levesbe egy elhibázott stratégiai húzás miatt – a csapat sara –, és a holland 16 körrel a vége előtt a 16., utolsó pozícióban találta magát.

Innen mint a kés a vajon ért fel a harmadik helyre már a 69. körben, kettővel a vége előtt, alig 14 kör alatt. A futamon 11-et előzött pozícióért.

Brazília 2016, Verstappen semmiből a dobogón

Kié a jobb?

Senna két esős mestermunkával is itt van, az egyiket megnyerte, a másikat, ha csak rajta múlik, szintén megnyerte volna. Monacóban végképp, de Doningtonban sem övé volt a legjobb kocsi, a McLarennek abban az évben jelentős lemaradása volt a Williamsekhez képest, de még Schumacher Benettonjával is meggyűlt a baja.

Melyik a legklasszabb?

  • 1357
    Senna - Donington 93
  • 1226
    Schumacher - Barcelona 96
  • 1129
    Senna - Monaco 84
  • 1063
    Verstappen - Interlagos 2016

Schumacher Barcelonában szintén nem a legjobb autót vezette, Ferrarija a Williamsek mögé volt jó, valahol a Benettonok környékén tartott az év első harmadánál. De nyert, már a 12. körre elrendezte a futamot.

Verstappen sem a legjobb autóval indult, az jelenleg a két Mercedes, de az övé már egyértelműen a második legjobb konstrukció az F1-ben. Nem győzött, és valószínűleg akkor sem nyert volna Brazíliában, ha nincs az elszúrt gumitaktika: miután megelőzte Rosberget, Hamiltont is megközelítette egy másodpercre, de az angol odalépett, és simán két másodperc fölé rakta az előnyét. Vagyis volt egy ugyanolyan gyors vagy inkább gyorsabb versenyző a mezőnyben.

Schumacher és Senna legjobb futamaiknál már befutott bajnokok voltak, így Verstappen szuperhajrája leginkább Senna 84-es produkciójával vethető össze. Muszáj választani a kettő közül? Nem. A legjobb talán az, ha a Verstappen-csapatfőnök Chris Hornerrel értünk egyet.

Nagyobbat ment Max, mint Senna vagy Schumacher? Maradjunk abban, hogy a produkciója ott volt az övék környékén. Az egyik legjobb volt, amit valaha látott a Forma–1.

Rovatok