Index Vakbarát Hírportál

Button: Ennyi volt, vasárnap vége

2016. november 24., csütörtök 13:23

Váratlanul bejelentette végleges visszavonulását a Forma-1-től Jenson Button a hétvégi Abu-Dzabi GP sajtótájékoztatóján.

Úgy megyek neki ennek a nagydíjnak, hogy az utolsó lesz az életemben, így a legjobb. Ezután már nem akarok a Forma-1-ben versenyezni. Úgy gondolom, ez lesz az utolsó futamom, és remélem, mindenki más is így gondolja

- idézte az angolt a BBC.

Button szeptember elején bejelentette, jövőre nem versenyez az F1-ben, de a McLarennel 2018-ra is szerződésben marad, és várhatóan egy év kihagyás után visszatér. Most azt mondta, csak annyi történt, hogy nyitva hagyta az esélyeit akkor.

"Igaz, hogy van szerződésem 2018-ra, de az a helyzet, hogy 2018-ban nem fogok versenyezni. Az egész amiatt volt, hogy hátha meggondolom magam három hónap alatt, de ez nem történt meg, szóval ez az utolsó futamom" - tisztázta Button.



Közben persze történt egy-két dolog a McLaren körül, aminek köze lehet Button hirtelen döntéséhez. Korábban elmondta, Ron Dennis McLaren-vezér győzte őt meg róla, hagyjon ki egy évet, aztán bármikor visszatérhet, de múlt héten Dennist eltávolították a McLaren éléről. Szeptemberben még nem látszott - kívülről -, hogy Dennisnek gondjai lennének a vezetésben hatalma megtartásával.

Button 2000-ben, 20 évesen mutatkozott be az F1-ben a Williamsnél, majd a Benettonnál, illetve az abból lett Renault-nál, a BAR-Hondánál, a Brawn GP-nél, végül a McLarennél versenyzett. A Brawnnal lett világbajnok 2009-ben. 15 futamgyőzelme, 8 pole pozíciója és 50 dobogós helyezése van. Vasárnap 305 starttal (308 GP) vonul vissza, ennél többet csak Michael Schumacher (306&308) és a rekorder, Rubens Barrichello (322&326) teljesített a Forma-1-ben.

2006-ban épp a Hungaroringen győzött először, legutóbb pedig 2012-ben, a szezonzárón, Brazíliában. Magyarországon ünnepelte a 200. versenyét is.

Hosszú utat tettem meg nyolcéves korom óta, végig a Forma-1-re hajtottam, aztán 17 év F1 jött rengeteg emlékkel és a bajnoksággal. Két csapatnál versenyeztem, amiről gyerekként is álmodtam, a Williamsnél és a McLarennél, de egy privát istállóval lettem bajnok. Boldogan távozom.

Rovatok