Index Vakbarát Hírportál

Újabb halálra ítélt ötletet fogadott el az F1

2016. november 26., szombat 09:20

Ismét megpróbálkozik a Forma-1 a safety carok utáni állórajtok bevezetésével annak ellenére, hogy a terv 2015-ben már egyszer az életbe lépése előtt megbukott. Akkor a csapatvezetők állítottak össze egy hosszú listát, hogy milyen problémákat vetne fel a sok állórajt. Ezeknek a problémáknak a nagy része ma is fennáll, leginkább azzal van a gond, hogy a kocsik kuplungjai nem bírnák az extra terhelést.

Most egy hirtelen összehívott gyűlésen határoztak erről a csapatok és Bernie Ecclestone Abu-Dzabiban.

Ha a legutóbbi futamot, a Brazil Nagydíjat vesszük alapul, ott ötször jött be a safety car, vagyis a rajttal együtt 6-szor kellett volna a mezőnynek állóhelyzetből indulnia. Az F1-kocsik kuplungjait nem ekkora terhelésre tervezték, vagyis sokkal több technikai probléma léphetne fel.

De ha egy futam végén kellene egy állórajtot megejteni, akkor elképzelhető, hogy a célegyenes egyik fele tiszta lenne, a másik pedig tele lenne gumitörmelékkel, ami komoly hátrányt jelentene a mezőny egyik felének, vagy hogy esőben az egyik sáv szárazabb, a másik teljesen vizes aszfalton indulna.

Arról nem is beszélve, hogy a sok állórajt a teljes procedúrával együtt ráadásul a futamok hosszát is növelné.

Azt már korábban elfogadták, hogy 2017-ben eső esetén állórajtok következhetnek majd, miután pár kört megtettek a safety car mögött.

Rovatok