Index Vakbarát Hírportál

Elfeledett klasszis jelentkezett be F1-tesztre

2017. február 7., kedd 17:20

Majdnem pont hat éve szenvedett kis híján végzetes balesetet egy olaszországi raliversenyen Robert Kubica. A Lotus Renault akkor 26 éves pilótája majdnem elvérzett, jobb karját alig tudták megmenteni az amputálástól. Többször műtötték, hónapokat volt kórházban, de végül felépült, és visszatért a versenypályákra. Ralizott, idénre pedig a megbízhatósági világbajnokság (WEC) egyik csapatához szerződött le a teljes idényre. Mint mondta, a Forma-1-hez lehető legközelebbi kategóriában akar versenyezni.

Sőt, felkészült arra is, hogy visszaüljön egy F1-es autóba, nyilatkozta az Autosportnak. Három éve a Mercedes szimulátorában gyakorolhatott, felajánlották neki, próbálja ki a kocsit is, de akkor még nem élt a lehetőséggel. Három év alatt sokat változott a helyzet.

"Még nem voltam elég magabiztos, hogy jól menne a dolog. Tudom, hogy néhány lehetőség csak egyszer adódik az életben, de biztosra akarok menni. A fizikai állapotom nem egy megszokott sérülésből fakad, kevesek vannak hozzám hasonló helyzetben. Minden szervezet másképp reagál, személyfüggő a reakció.

Ma már másképp döntenék, ki szeretnék próbálni egy Forma-1-es autót, igent mondanék a tesztre

- jelentette ki a még mindig csak 32 éves klasszispilóta.

Kubica egy futamot nyert a Forma-1-ben, a 2008-as Kanadai GP-t, BMW-vel. Összesen alig négy és fél szezont töltött az F1-ben, 12 dobogós helyezése is mutatja, mekkora ígéret volt. Persze tudja, hogy ez ma már lényegtelen, nulláról kellene kezdenie.

Jó rég nem csináltam, úgyhogy ismét bizonyítanom kellene, de úgy érzem, jól menne. Sok szimulátort kipróbáltam, meggyőződésem, hogy így van.

Azt is tudja természetesen, hogy egy sikeres nap még kevés, a teljes Forma-1-es visszatérést ki is zárta. Jobb karja sosem lesz 100 százalékos, kérdés, mennyire vetné ez vissza a kocsiban.

Ki kell hangsúlyoznom, hogy tesztelni egy dolog, végigcsinálni egy nagydíjhétvégét meg egy másik. De újra szeretném élni a Forma-1 érzését.

Rovatok