Index Vakbarát Hírportál

Brawn: Ne nagyon szokjanak hozzá a cápauszonyhoz!

2017. március 6., hétfő 10:54

Kivasalná a 2017-es szabályok miatt kialakult egyenetlenségeket Ross Brown, a Forma-1 új sportfőnöke, aki szerint akad pár olyan döccenő, amit érdemes lenne a jövőben átgondolni.

Elsősorban a kocsik hátulján látható cápauszonyra gondolt, ami eléggé megosztja a szurkolókat, sokak szerint ugyanis egyáltalán nem néz ki a pár csapatnál vitorla nagyságúra növesztett elem. „Idővel mindenképp kezdenünk kell ezekkel valamit” – mondta a Forma-1 honlapján nyilatkozó Brawn.

Az interjúban előkerültek az úgynevezett T-szárnyak (a Mercedes, a Williams, a Ferrari és Haas kísérletezett ezekkel előszeretettel Barcelonában), amiket a szabályok szülte mellékterméknek nevezett. Egyáltalán nem úgy tervezték, hogy ezek megjelennek majd a kocsikon, és pont az ilyen vadhajtások azok, amiket kezelni kell.

Ezt leszámítva viszont elég jókat mondott az idei kocsikról, amik sokkal izgalmasabbnak néznek ki, és sokkal arányosabbak is amellett, hogy erősebbek, gyorsabbak. Ráadásul a kitűzött célt is elérték velük, a pilóták szerint ugyanis nagyobb kihívást jelent a vezetésük.

A cápauszony egyébként érzékeny pont a 2017-es autókon. A Red Bull-fönök Christian Horner már a szezon előtt jelezte az FIA-nek, hogy lehet, nem ártana szabályozni a motorfedél tetején az új elemet, mert azok elcsúfíthatják a kocsikat, de az FIA nem kért a tanácsából.

Rovatok