Index Vakbarát Hírportál

Vettel nem bújt a kifogások mögé

2017. március 25., szombat 10:10

Sebastian Vettel járt legközelebb Lewis Hamiltonhoz az Ausztrál Nagydíj időmérőjén, de az első 2017-es éles bevetésen elmaradt 268 ezredmásodperccel a háromszoros világbajnoktól. Az időmérő után Vettel azt mondta, hibázott ugyan a mért körön, de nem ezen múlt a pole, nem tudta volna sokkal jobban megközelíteni a Mercedes-versenyzőt.

Nem voltam teljesen elégedett a körömmel, de nem hiszem, hogy meglehetett volna a pole. Az, hogy az első sorban kezdjük az idényt, nagyon jó jel a szezonra nézve

– mondta a német, aki utoljára a 2016-os Orosz Nagydíjon, tavaly májusban tudott az első sorba kvalifikálni. Akkor viszont nem indulhatott a második helyről, váltócsere miatt ugyanis öt hellyel hátrébb került. Az utolsó első soros rajtja 2015 szeptemberében, Szingapúrban volt, amikor megszerezte a pole-t.

Vettel kiemelte a péntek óta elért fejlődést is, szerinte sokat javult az autó stabilitása, ami a versenytempónak is kedvez majd.

A télen a Mercedeshez igazolt Valtteri Bottas csalódott volt első bevetése után a világbajnok autóban, főleg a harmadik rajthelye miatt. „Nem volt egy tökéletes köröm sem, nem lehetek elégedett. A holnap számít majd csak igazán, erősnek tűnik az autónk, bizakodom” – értékelt a finn.

Váratlanul került az indulók közé a Ferrari tartalékpilótája, Antonio Giovinazzi, akinek a Sauberben kellett beugrania, miután a januárban sérülést szenvedő, azóta viszont már versenyzésre alkalmasnak talált Pascal Wehrlein döntött úgy, nem kockáztat, és inkább nem indul, nehogy komolyabb baja legyen.

A 23 éves Giovinazzi az első olasz pilóta a Forma-1-ben 2011 óta, Jarno Trulli volt az utolsó honfitársa, aki F1-futamon indult. „Nagyon különleges ez a nap nekem, hiszen most indul az F1-es pályafutásom. Boldog vagyok, majdnem az időmérő második szakasza is meglett, egy tizeden múlt.” Később azt is elárulta az olasz, hogy amikor a Sauberhez hívták, hogy S.O.S. be kellene ülnie Wehrlein helyére, azt hitte, csak szívatják.

„A Ferrari már este küldött egy sms-t, de elég későn, én már aludtam, úgyhogy csak reggel tudtam meg, hogy mi vár rám. Elsőre azt hittem, vicc az egész, majd amikor beláttam, hogy nem, villámgyorsan a garázsba mentem, hogy a mérnökömmel munkához lássunk.”

Valóban közel járt Giovinazzi a továbbjutáshoz, ha nem rontja el az utolsó mért körét, talán meg is lett volna a legjobb 15-öt érő hely.

Rovatok