Index Vakbarát Hírportál

Hamilton úgy hízeleg Vettelnek, hogy közben Rosbergben forgatja a kést

2017. március 29., szerda 10:21

Nem szabad túlzott következtetéseket levonni egyetlen futam alapján, de úgy tűnik, 2017-ben végre van esély arra, 2012 után újra két istállós legyen a vb-harc, és ne egy csapaton dominálja a versenyt.

Ennek apropóján kérdezték Lewis Hamiltont a Sebastian Vettel és a Ferrari jelentette veszélyről, a brit pedig meglepő lelkesedéssel válaszolta, hogy remek csatát vár az idei szezonra, sőt, keményebb harcra számít Vettellel, mint ami az elmúlt években volt Nico Rosberggel szemben.

„Abszolút, abszolút, idén a legjobb pilótákat látjuk majd az élen. Nyilván remek lenne Fernando Alonsót is ott látni, de úgy tűnik, hogy ez egy ideig nem lesz így.” A két kijelentés alapján egyértelmű, hogy Hamilton még mindig a visszavonult világbajnok Rosberggel van elfoglalva, akivel egyáltalán nem volt felhőtlen a viszonya az utóbbi években.

Szintén visszatérő elem, ahogy Vettelnek hízelgett: „Végre versenyben van egy remek pilóta, a négyszeres világbajnok Sebastian, aki berobbant a Forma-1-be, most is nagyon erősnek számít, és ez még évekig így is lesz.”

Azok után is inkább lelkes, mint csalódott volt, hogy Sebastian Vettel legyőzte az első idei futamon, annyit mondott, hogy nagyszerű a Ferrarit az élen látni.

Rovatok