Index Vakbarát Hírportál

Kerék a keréknek, végre volt verseny is az F1-ben

2017. április 9., vasárnap 11:23

Sebastian Vettelé volt a Kínai Nagydíj legszebb manővere, amit még a futam huszonkettedik körében adott elő. A Ferrari-pilóta a hatodik helyre esett vissza, amikor a virtuális biztonsági autós szakasz alatt kihozták, onnan kezdte meg a felzárkózást. 

Előbb csapattársát, Kimi Räikkönent előzte meg, aztán jött a Red Bullos Ricciardo, és elkezdődött a több kanyaron át tartó csata. Vettel többször bepróbálkozott, majd az egyik kanyarnál kívülről kezdte el támadni ellenfelét, és egymás mellé kerültek.

Néhány másodpercig egymás mellett haladt a két kocsi, a kerekek is összeértek egy pillanatra, aztán már Vettelé volt a helyzeti előny, és elhúzott. 

Később a másik Red Bullost, Max Verstappent is megelőzte, mert a holland elfékezte magát. Bár egy darabig úgy tűnt, hogy az első helyen autózó Hamiltont is befoghatja, végül a második helyen zárta a versenyt, amiről a csapatrádióban azt mondta, hogy nagyon élvezett. 

"Nagyon hasonló időket mentünk, és ha nem lett volna a verseny elején a biztonsági autó, akkor jóval szorosabb a vége. Ez volt az egyik legszorosabb futamom" - mondta Hamilton az idei első győzelme után.

Vettel előzései azért is jöttek jól, mert a szezonnyitó ausztrálon alig volt ilyen, egészen pontosan öt előzést lehetett látni. 

Rovatok