Index Vakbarát Hírportál

Kimi: Eddig fájdalmas, de van tervem

2017. április 11., kedd 13:27

Meglehetősen gyengén indította a szezont Kimi Raikkönen, negyedik után ötödik lett, miközben csapattársa első és második helyet szerzett. Annyira gyengén, hogy már a Ferrari-elnök is kikezdte.

A finn viszont gyorsan visszaszólt, pontosabban arról beszélt, hogy érzi, helyzete nem ideális, ám látja a kiutat.

Mindig fájdalmas, ha nem jönnek az eredmények. Elég rég óta vagyok a sportban ahhoz, hogy tudjam, hogy ez nem mindig játék és mese. Benne van a pakliban ez is, frusztráló. De tudom, hogy mit kell tennünk, és tudjuk, mit akarunk csinálni

- idézte Räikkönent az Autosport.

Az új Ferrari Vettellel remekül megy, ő viszont végig motorgondokra panaszkodott a kínai futamon. Most már úgy látja, inkább a felkészülésükben lehetett a hiba, és ezen lehet segíteni.

Nagyon bízom benne, hogy el tudjuk érni, amit akarunk, tisztában vagyunk vele, miben kell fejlődnünk. A beállításokon kell csiszolnunk, tudjuk, mihez nyúljunk. Sok van a kocsiban, csak ki kell hoznunk belőle.

Hétvégén jön a Bahreini GP, itt két éve második lett Räikkönen, ami talán a legjobb versenye volt második ferraris korszakában. Mostani autója jobb, ha überelni tudja az akkori pozíciót, az lenne a tökéletes válasz az elnöknek.

Rovatok