Pont egy hete, a május 1-jei Nagy Futam sajtótájékoztatóján gondolkodtunk el azon Joó Gábor kollégámmal, hogy a már DTM-ben versenyző Timo Glock milyen hamar feladta az F1-et, és ment el inkább más sorozatba. A már 35 éves német pilóta 2004-ben kapott négy futamot a Jordannél, majd 2008-12 között a Toyota, a Virgin és a Marussia pilótája volt, a Toyotával három dobogót is szerzett, egyet a Hungaroringen. Tovább viszont nem maradt a Forma-1-ben, a DTM-be igazolt.
Most is ott versenyez, a BMW gyári pilótája, ám egy titokzatos kép alapján úgy tűnik, öt év kihagyás után mégis visszatérne a Forma-1-be, hétfőn ugyanis Instagramon elárulta, hogy nemrég üléspróbán járt egy F1-csapatnál.
Hogy melyiknél, azt egyelőre nem árulta el, de mint írta, nemsokára ezt is megteszi,sőt, nem is csak sejtet, hanem konkrétan azt írja, versenyről tárgyalt egy csapattal (hacsak nem viccel). Ha csak trollkodik, ügyesen csinálja, ugyanis csak ezért elrepült Németországból Angliába a jelek szerint.
Az ügy apropója a remek DTM-szezonkezdet volt, a Hockenheimringen ugyanis egyből egy második hellyel nyitott.
Egyelőre nem világos, melyik csapatba és kinek a helyére ülhetne be, ahogy az sem, hogy csak egyetlen versenyre, vagy hosszabb távra – ha tippelnünk kellene, Jolyon Palmer renault-s helye, vagy az egyik Sauber jöhet számításba.
Annyi biztos, hogy lényegében bármikor beülhet, mert a DTM 2017-es versenynaptára sehol nem ütközik az F1-ével.
Glock 91 F1-futamon indult, 51 pontot szerzett, háromszor volt dobogós (2008-ban a Hungaroringen volt második, 2009-ben pedig Malajziában harmadik és Szingapúrban második),
Frissítés: két szakírónak, Ben Constandurosnak és Will Buxtonnak köszönhetően valószínűleg sikerült leleplezni Glockot, aki egy nagyon élethű szimulátorban ül, szinte biztosan azért, hogy egy német tévéműsorba készítsen valami jelenetet. Erre utal a tűzállójára rögzített mikrofon is.