Index Vakbarát Hírportál

Vettel odalépett, de hova tűntek a Mercik Monacóban?

2017. május 25., csütörtök 11:59

A hagyományoknak megfelelően csütörtökön kezdődött el a Monacói GP hétvégéje, a délelőtti első szabadedzésen Lewis Hamilton volt a leggyorsabb. A három topkocsiból egy-egy került az első háromban, a Ferraritól Sebastian Vettel lett a második, a Red Bulltól Max Verstappen a harmadik.

Csapattársaik a következő négybe kerültek be, csak a Toro Rosso-pilóta Danyiil Kvjatnak sikerült közéjük férkőznie, hatodik lett, megelőzte Kimi Räikkönent.

A szűk városi pályán baleset nem történt, de elég sokan lesúrolták a korlátot, köztük Räikkönen és Vettel is. Jenson Button a terveknek megfelelően visszatért, egy órát szórakoztatták a lágy gumikon, aztán megkapta a még lágyabbakat - szuper- és ultraszoftot is használnak -, és azonnal felvette csapattársa, Stoffel Vandoorne tempóját, 14. lett az angol.

Az új szabályok egyelőre itt ütköznek ki leginkább, Hamilton köre ugyanis új pályacsúcs, és a szombati időmérőig még jelentősen gyorsulni fognak a kocsik.

Délután tovább javult a körrekord, bár Ricciardo is megdöntötte, és sokáig ő állt a lista élén, Vettelé marad a csúcs legalább szombat délelőttig. A ferraris nagyon rálépett a gázra, 1:12.720-as körrel nyerte a második szabadedzést. Ricciardo és a harmadik Räikkönen is fél másodperccel maradt le tőle.

Az 1. monacói edzés végeredménye

1    Lewis Hamilton    Mercedes    1m13.425s    -    40 kör kör
2    Sebastian Vettel    Ferrari    1m13.621s    0.196s    34
3    Max Verstappen    Red Bull/Renault    1m13.771s    0.346s    32
4    Valtteri Bottas    Mercedes    1m13.791s    0.366s    40
5    Daniel Ricciardo    Red Bull/Renault    1m13.854s    0.429s    45
6    Daniil Kvyat    Toro Rosso/Renault    1m14.111s    0.686s    42
7    Kimi Raikkonen    Ferrari    1m14.164s    0.739s    37
8    Sergio Perez    Force India/Mercedes    1m14.201s    0.776s    32
9    Carlos Sainz    Toro Rosso/Renault    1m14.333s    0.908s    39
10    Esteban Ocon    Force India/Mercedes    1m14.425s    1.000s    39
11    Felipe Massa    Williams/Mercedes    1m14.617s    1.192s    37
12    Stoffel Vandoorne    McLaren/Honda    1m14.813s    1.388s    38
13    Kevin Magnussen    Haas/Ferrari    1m14.870s    1.445s    34
14    Jenson Button    McLaren/Honda    1m14.954s    1.529s    35
15    Romain Grosjean    Haas/Ferrari    1m15.321s    1.896s    33
16    Lance Stroll    Williams/Mercedes    1m15.595s    2.170s    44
17    Jolyon Palmer    Renault    1m15.949s    2.524s    42
18    Pascal Wehrlein    Sauber/Ferrari    1m16.258s    2.833s    33
19    Nico Hulkenberg    Renault    -    -    3
20    Marcus Ericsson    Sauber/Ferrari    -    -    3

Szenzációsat mentek a Toro Rossók, Kvjat negyedik, Sainz ötödik lett, és csak bő hat tized a hátrányuk, mindketten megelőzték Max Verstappent.

De hova tűntek a Mercedesek? A nyolcadik és a tizedik helyig estek vissza, Hamilton és Bottas több mint egy másodpercet kapott Vetteltől.

Mindössze egy tizeddel tudták megverni a McLaren-Hondákat. Stoffel Vandoorne 11., Button 12. lett, és már csak századokra van mclarenes csapattársától.

Megvolt a hétvége első nagyobb bukása is, Lance Stroll mutatta be, de lekoccolta a falat Esteban Ocon és Marcus Ericsson is.

Monacóban pénteken mulatnak, a program szombat délelőtt folytatódik a harmadik szabadedzéssel. Az időmérő délután kettőkor kezdődik.

A 2. monacói edzés végeredménye

1    Sebastian Vettel    Ferrari    1m12.720s    -    38 kör
2    Daniel Ricciardo    Red Bull/Renault    1m13.207s    0.487s    35
3    Kimi Raikkonen    Ferrari    1m13.283s    0.563s    46
4    Daniil Kvyat    Toro Rosso/Renault    1m13.331s    0.611s    41
5    Carlos Sainz    Toro Rosso/Renault    1m13.400s    0.680s    43
6    Max Verstappen    Red Bull/Renault    1m13.486s    0.766s    36
7    Sergio Perez    Force India/Mercedes    1m13.799s    1.079s    45
8    Lewis Hamilton    Mercedes    1m13.873s    1.153s    31
9    Kevin Magnussen    Haas/Ferrari    1m13.890s    1.170s    46
10    Valtteri Bottas    Mercedes    1m13.902s    1.182s    39
11    Stoffel Vandoorne    McLaren/Honda    1m13.946s    1.226s    42
12    Jenson Button    McLaren/Honda    1m13.981s    1.261s    37
13    Felipe Massa    Williams/Mercedes    1m14.003s    1.283s    46
14    Romain Grosjean    Haas/Ferrari    1m14.022s    1.302s    44
15    Esteban Ocon    Force India/Mercedes    1m14.093s    1.373s    47
16    Lance Stroll    Williams/Mercedes    1m14.474s    1.754s    27
17    Nico Hulkenberg    Renault    1m14.870s    2.150s    41
18    Jolyon Palmer    Renault    1m15.616s    2.896s    8
19    Marcus Ericsson    Sauber/Ferrari    1m15.691s    2.971s    32
20    Pascal Wehrlein    Sauber/Ferrari    1m15.695s    2.975s    37

Rovatok