Index Vakbarát Hírportál

Érdekesen fogalmaz a Renault Kubica jövőjéről

2017. június 20., kedd 08:06

Egyszerre mond igent és nemet Robert Kubica jövőjére a Renault F1-csapatának főnöke, Cyril Abiteboul, aki elég óvatosan, mégis reménykeltően nyilatkozott a fantasztikus visszatérésen dolgozó lengyel pilótáról.

"Tudom, hogy a sport tele van találgatásokkal és pletykákkal, de azt hiszem, ebben a konkrét esetben nagyon óvatosnak kell lennünk, hiszen olyan valakiről van szó, akit mind nagyon szeretünk, akinek remek imidzse van, és aki nagyon nehéz helyzetből jött vissza" – mondta Kubica 2011-es, majdnem tragikus ralibalesetére utalva.

Óvatosság alatt persze azt érti Abiteboul, hogy nem akarnak senkiben, leginkább Kubicában hamis reményeket kelteni, ennek ellenére nem mondott határozott nem az ügyben. "Eljön az az idő, amikor beszélni kell a pilótafelállásról, ami nyilvános dolog. Nico Hülkenberggel hosszútávú szerződésünk van, Jolyon Palmerrel viszont csak 2017-re, viszont a teljes szezonra van megállapodásunk.

Idővel meg kell vizsgálnunk minden lehetőséget. Ha addigra Robert valós opcióvá lép elő, őt is megnézzük. De most, ebben a percben még nem számít annak

– mondta Abiteboul, aki szerint sok dolgot kell még elérnie Kubicának ahhoz, hogy ténylegesen felmerüljön az F1-visszatérése.

Az eddig mutatott kemény munka alapján viszont erre van esély. Kubica tudatosan, fokozatosan építette fel a 2016-os tesztjeit, előbb GP2-es, majd Forma-E, végül egy 2012-es F1-autóba ült. Ráadásul a Lotus-Renault E20-szal jó időt is ment Valenciában, egyes hírek szerint verte a Renault-tartalékpilóta Szergej Szirotkin tempóját is, de ami ennél is fontosabb, kiderült, hogy a 2011-es ralibalesetben súlyosan sérült és roncsolt jobb karját is teljes mértékben tudja használni, egyedül a váltót kellett átépíteni a kormányon teljesen balkezesre.

Ha olyan ütemben halad a lengyel a tesztekkel, ahogy az elmúlt hónapokban, nem hogy Palmer szerződésének végére, de akár már őszre ott lehet, ahol a Renault szeretné, hogy tartson, Kubicát ugyanis mindig is az egyik legeltökéltebb, legkeményebben dolgozó pilótának tartották az F1-mezőnyben.

Rovatok