Index Vakbarát Hírportál

Utolsó körös Ferrari-dráma a Brit GP-n

2017. július 16., vasárnap 16:13

Viharosan indult az idei silverstone-i futam, az első start nem is sikerült, Jolyon Palmer Renault-ja a felvezető körben állt meg a pálya mellett, így mentek még egy felvezető kört az autók.

Az első kanyarokban jó rajtja után Hamilton elhúzott, tehette, mert mögötte Räikkönen feltartotta a Vettel-Verstappen kettőst.

A finn lassabb kanyarvételeiből a holland jött ki jól, visszaelőzte Vettelt. Utána a huszadik körig óriásit csatáztak, egymás mellett is mentek, de a Red Bull agresszíven, a határon védekezett.

Mögöttük az első körben egy baleset történt, Danyiil Kvjat ezúttal csapattársát, Carlos Sainzot ütötte ki. Pár körre be is jött a biztonsági kocsi, mielőtt újra teljes sebességre kapcsolhattak.

Vettel a futam közepén alávágással került Verstappen elé, ő ment ki - egy körrel - korábban kerékcserére, és a Red Bull elé jött vissza.

Hamilton elhúzott az élen, Bottas eltérő taktikával egy időre második lett mögötte, de aztán ő is kereket cserélt, így az angol mögött a Räikkönen-Vettel-Bottas sorrend alakult ki.

A mercis finn nagyon jött aztán a Ferrarikra, amik nem cseréltek helyet, bár Vettel sokkal jobban áll a világbajnokságban, a címre hajt. Bottas simán meg is előzte a németet a hajrában, de Räikkönen már messze volt tőle.

Az utolsó előtti körben viszont jött a dráma: Räikkönen bal első gumija elengedett, levált a futófelület. Bottas elment mellette, a Ferrari a boxba kényszerült kerékcserére.

Ezt még nagyobb dráma követte, az utolsó körben Vettel bal elsője is elment a másik Ferrarin, ő defektet is kapott. Majdnem egy teljes kört poroszkált három keréken, egészen a hetedik helyig esett vissza. Nem bírta a gumi a hosszú terhelés nála sem.

Mivel Hamilton nyert, 1 pontra megközelítette a világbajnokságban Vettelt. Räikkönen végül így is harmadik lett, mert a Red Bull elővigyázatosságból szintén kihozta Verstappent egy kerékcserére.

A holland negyedikként futott be, utolsó helyről startoló csapattársa, Daniel Ricciardo ötödik lett, ő bizonyult a nap emberének. Bár alig került képernyőre, szenzációsan jött fel.

Nico Hülkenberg is remekül futott a Renault-val, hatodikként ért be, magasan a legjobb versenye volt idén.

Hamilton a dobogós ünneplés után kiszaladt a pályára a drukkerei közé, stagedivingolt, a kerítés tetején ünnepeltette magát. Ötödször nyert Silverstone-ban, zsinórban negyedszer. A turbóérában, azaz 2014 óta nem győzték őt le itt.

Két hét múlva jön a Magyar GP, és nem is lehetne izgalmasabb: Vettelnek 177, Hamiltonnak 176 pontja van.

A Brit GP végeredménye

1    Lewis Hamilton    Mercedes    1h21m27.430s
2    Valtteri Bottas    Mercedes    14.063s
3    Kimi Raikkonen    Ferrari    36.570s
4    Max Verstappen    Red Bull/Renault    52.125s
5    Daniel Ricciardo    Red Bull/Renault    1m05.955s
6    Nico Hulkenberg    Renault    1m08.109s
7    Sebastian Vettel    Ferrari    1m33.989s
8    Esteban Ocon    Force India/Mercedes    1 Lap
9    Sergio Perez    Force India/Mercedes    1 Lap
10    Felipe Massa    Williams/Mercedes    1 Lap
11    Stoffel Vandoorne    McLaren/Honda    1 Lap
12    Kevin Magnussen    Haas/Ferrari    1 Lap
13    Romain Grosjean    Haas/Ferrari    1 Lap
14    Marcus Ericsson    Sauber/Ferrari    1 Lap
15    Daniil Kvyat    Toro Rosso/Renault    1 Lap
16    Lance Stroll    Williams/Mercedes    1 Lap
17    Pascal Wehrlein    Sauber/Ferrari    1 Lap
-    Fernando Alonso    McLaren/Honda    benzinpumpa
-    Carlos Sainz    Toro Rosso/Renault    karambol
-    Jolyon Palmer    Renault    nem indult

Rovatok