Index Vakbarát Hírportál

Räikkönen: Gyors vagyok, de ez nem elég

2017. augusztus 9., szerda 13:53

Érdekes helyzetben van Kimi Räikkönen a Ferrarinál, és nem csak a szezon végén lejáró szerződése miatt. A finn pilóta Monacóban 2008 után indulhatott újra pole pozícióból, és bár érzésre jól teljesít, valójában csak két ponttal szerzett többet 11 futam után, mint tavaly ilyenkor. 116 pontjával és négy dobogójával ötödik az összetettben, miközben csapattársa, Sebastian Vettel 86 ponttal előzi őt, és vezeti a világbajnokságot.

Érhető, ha ezek után van némi csalódottság Räikkönenben, aki szerint hiába van meg a tempója, valami mindig balul sül el, és emiatt nem teljesít jobban, vagyis elsősorban nem rajta múlik, hogy ekkora a hátránya.

Futamokat akarok nyerni, mindig ott szeretnék lenni az élmezőnyben, de ez nem valami gyakran sikerül. Nem a sebességemmel van a baj, hanem hogy minden összeálljon

– mondta az Autosportnak értékelő finn, aki ugyan maradna a Ferrarinál, de csak akkor, ha előrelépést lát, és lesz esélye a győzelemre. "A csapat tudja, hogy mit szeretnék, de az ő kezükben van a döntés, ők tudják, mi a legjobb a csapatnak." Elmondta azt is, hogy csak akkor érdekli az F1-ben maradás, ha futamgyőzelmekért küzdhet, az nem vonzza, hogy csak a részese legyen a dolgoknak, és vezetgessen.

Räikkönen helyzetét persze árnyalja, hogy a Hungaroringen is például hátvédet kellett játszania a technikai problémákkal küzdő Vettel mögött, hogy a német minél több pontot szerezzen, és olyan is volt már az idényben, hogy kerékcserével tették Räikkönent Vettel mögé (pont Monacóban), hogy ott is a német vb-esélyeit növeljék.

Rovatok