Index Vakbarát Hírportál

A Toro Rosso kihúzta a szőnyeget a McLaren alól

2017. augusztus 17., csütörtök 17:14

Megszakadtak a tárgyalások a Toro Rosso és a Honda között az esetleges 2018-as együttműködésről, így biztossá vált, hogy a japán motorgyártó jövőre is – maximum – csak a McLarennek szállít motorokat. A japán motorgyártónál nagyon szerették volna, ha jövőre bővítenülhetnek, mert minden plusz motor rengeteg adatot szolgáltatott volna nekik, amivel a fejlődésük is felgyorsulhatott volna.

A Toro Rosso viszont a Renault-val folytatja, már csak azért is, hogy legyen végre valami állandóság a csapat életében, ugyanis ha Hondára váltottak volna, három év alatt három különböző motorszállítóval dolgoztak volna együtt.

A McLarennek nem sok opciója maradt ezzel 2018-ra: a Ferrari és a Mercedes már korábban jelezte, hogy biztosan nem adnának nekik motort, a Renault pedig ugyan egyelőre csak három csapatot lát el (Renault, Red Bull, Toro Rosso), tehát egy még beleférne a maximális, négycsapatos limitbe, a franciák viszont úgy érzik, négy csapat mellett probléma lehetne a motorok megbízhatóságával, így nem kockáztatnak. Adott esetben, ha a Toro Rosso Hondára váltott volna, a McLaren előtt megnyílt volna az út egy Renault-motor felé, így viszont maradhat nekik a Honda, minden megbízhatósági problémájával.

Rovatok