Index Vakbarát Hírportál

Alonso már felkészült, hogy az F1-en kívül folytassa

2017. augusztus 18., péntek 15:41 | aznap frissítve

Részben jó, részben rossz hír a McLaren-Honda számára, hogy Fernando Alonso valószínűleg csak november-december környékén hozza meg a döntését, hol is versenyez majd a 2018-as szezonban.

A kétszeres világbajnok spanyol a CNN-nek beszélve erősítette meg azt, hogy mindenképpen bajnokesélyes, de legalább futamgyőzelmekre képes autót szeretne vezetni a következő szezonban, és amennyiben erre nme lesz lehetősége, arra is felkészült, hogy 2018-ban a Forma-1-en kívül induljon.

Az, hogy akár decemberig is hajlandó várni a döntéssel, viszont egyszerre teremt jó és rossz helyzetet a McLarennek, hiszen egyrészt a szezon végéig lesz lehetőségük arra, hogy meggyőzzék a pilótát a Hondával együtt, hogy versenyképes lehet a jövő évi autó, másrészt viszont abban az esetben, ha Alonso mégsem szeretné a McLarent vezetni, vagy egy másik csapathoz igazolna (mondjuk a Renault-hoz...), akkor nem sok bevethető opciójuk maradna.

Sőt, egészen pontosan egy opciójuk maradna: a 2017-ben pihenőévet tartó Jenson Button, aki készségesen ugrott be Alonso helyére Monacóban, és nem is vezetett rosszul, bár a futamot nem tudta befejezni.

Alonso azt is elárulta, hogy az Indy 500-as indulása óriási plusz lökést adott neki.

Amikor Indianapolisba mentem, újra elfogott az érzés, hogy nyerhetek egy versenyen, és ez nagyon különleges volt.

A Forma-1-ben is ugyanezt az érzést szeretné a 36 éves versenyző, a McLaren-Honda viszont egyelőre nagyon messze van ettől: csapat utoljára 2012-ben, még a Mercedesszel közösen tudott futamot nyerni, utoljára pedig 2014-ben álltak dobogón, amikor Kevin Magnussen és Jenson Button a 2-3. helyeken zárták az Ausztrál Nagydíjat – szintén Mercedes-motorral az autójukban. A 2015-ös Hondára váltás óta nem végeztek ötödiknél előrébb, Alonso 2015-ben a Hungaroringen, 2016-ban Monacóban és Austinban érte el ezt az eredményt.

Idén még nagyobb bajban vannak ráadásul, három pontszerző helye van csak a csapatnak, a legjobb eredményük a hungaroringi hatodik hely Alonso jóvoltából.

Rovatok