Index Vakbarát Hírportál

Elmosta az eső a második belga szabadedzést

2017. augusztus 25., péntek 10:36

Elég eseménydúsan indult a 2017-es Belga Nagydíj hétvégéje: egyrészt három pilóta – Lewis Hamilton, Marcus Ericsson és Stoffel Vandoorne – is megkapta az első szabadedzés elején tesztelésre a fejvédő bukókeretet, másrészt elég korán, nagyjából negyed órával a kezdés után meg is kellett szakítani az edzést, amikor Felipe Massa kocsiját megdobta egy rázókő, a brazil pedig alaposan összetörte a Williamset.

Massa Spában tért vissza az autóba, miután egy vírusfertőzés miatt ki kellett hagynia a Magyar Nagydíjat – a hétvége előtt mindent rendben találtak nála, a pénteki balesettel viszont lényegében egy teljes edzést vesztett a brazil, akit be is vittek az orvosi központba kivizsgálásra a nagy erejű ütközés után.

Később kiderült, hogy elég nagy kár keletkezett a Williamsben, így a brazil kihagyja a második szabadedzést.

Nem Massáé volt az egyetlen kicsúszás, Valtteri Bottas az utolsó félóra elején járta meg a sóderágyat, szerencséje volt, jobb kerékkel ugyan érintette a gumifalat, de a kocsi nem sérült meg komolyabban, már amennyire komoly sérülés nélkül meg lehet úszni egy sóderágyas túrát.

A bukókeret tesztje sem sima menetpróba volt, bár Ericsson az egyik nagy ellenző a mezőnyben, így érdekes lesz majd meghallgatni, mit mond az edzés után a tapasztalatairól. Lewis Hamilton például kiszálláspróbát is tartott, megnézte, hogy sikerül-e 8 másodperc alatt elhagynia a védőkerettel felszerelt autót.

Ami az időket illeti, a Ferrari és a Mercedes is viszonylag nagy fejlesztéssel érkezett Spába, emiatt a Mercedes például az utolsó, még büntetés nélküli motoralkatrész-cserét hajtotta végre a két kocsiban. Ugyan a Ferrari nyerte az első edzést, de lágyabb gumin voltak gyorsabbak az idei legfőbb riválisnál, így nézve Kimi Räikkönen 53 ezredes előnye Lewis Hamilton előtt nem hogy elhanyagolható, de még aggasztó is, hogy csak ennyivel voltak jobbak.

A második szabadedzés sokáig említhető esemény nélkül zajlott, aztán az utolsó 20-30 percben leszakadt az eső, előre jelezve, hogy egész hétvégén változékony időjárás lehet a nagydíj programján. A borzasztó vizes pályán Daniel Ricciardo és Fernando Alonso is megpróbált körbemenni intermediate gumival, de nem volt túl jó ötlet egyiküktől sem, lábujjhegyen jutottak csak vissza a boxba. Az utolsó 10 percben ezért nem is ment ki más újra a pályára, értelmetlen lett volna.

Az edzést Hamilton nyerte bő 2,5 tizedes előnnyel Räikkönen előtt, a harmadik helyre Bottas ért be.

Rovatok