Index Vakbarát Hírportál

Tízszeres túljelentkezés a Forma-1-ben

2017. szeptember 11., hétfő 09:37

Hatalmas lelkesedésről számolt be Sean Bratches, az új Forma-1-vezetés kereskedelmi főnöke, aki arról beszélt a hétvégén, hogy az elmúlt hét hónapban legalább 40 helyszíntől kapott megkeresést, ennyi régi vagy új pálya szeretne bekerülni a versenynaptárba.

A jelenleg érvényben levő Concorde Egyezmény szerint 25 futamban van maximalizálva az egy évben megtartható versenyek száma, 2018-ban 21 verseny lesz, vagyis a maradék maximum négy helyre tízszeres a túljelentkezés.

Bratchesék korábban már jelezték, hogy inkább a városi futamokat preferálnák, de persze kaphatnak olyan ajánlatot, ami túl kedvező lesz számukra, ám kifejezett céljuk, hogy ne pusztán üzleti alapon döntsenek a kérdésben. Sőt, az utcai helyszínek akár jelenlegi versenyek kárára is bekerülhetnek a naptárba, de Bratches nem akart megnevezni egyetlen olyan pályát sem, amelynek veszélyben lehet a jövője. A Hungaroring biztosan nincs ezek között, tavaly hosszabbítottak épp 2026-ig a Forma-1-gyel.

Korábban az is kiderült, hogy regionális alapon osztanák el a szezont, hogy az európai, ázsiai és amerikai futamok egymás után jöjjenek, ez mind logisztikai, mind marketingszempontból előnyös lenne. A mostani helyzetben ez nem jelentene azért túl komoly változást, bár tény, hogy az Európában használt 350 kamion, illetve a világ többi helyszínére utazó 10 darab 747-es Boeing-gép költségein némi racionalizálással komolyan lehet faragni.

Borítókép: A szingapúri városi F1-pálya éjszakai kivilágítása. Clive Mason / Getty Images

Rovatok