Index Vakbarát Hírportál

Csatornafedél vetett véget az edzésnek

2017. szeptember 29., péntek 10:38

Húsz perccel a vége előtt félbe szakadt a Malajziai GP 2. szabadedzése, miután Romain Grosjean Haas-Ferrarija nagy erővel csúszott a gumifalba. Azonnal lehetett látni, hogy a jobb hátsó gumija defektet kaphatott, és hamar kiderült az is, miért.

Az egyik gyors jobbkanyarban felnyílt egy csatornafedő rács a kerékvetőn, és kilyukasztotta az autó mindkét jobb oldali gumiját. A hátsó egészen elképesztő durrdefekt volt, Grosjean tehetetlenül sodródott a kavicsba.

Az ismétléseken látszik, hogy Grosjean előtt a mercedeses Valtteri Bottas ráment a kerékvetőre, ekkor csapódott fel a rács, utána Kimi Räikkönen épp elkerülte, Grosjean nem. Elképesztő hiba, hogy épített Forma-1-es pályán ilyen megtörténhet.

Charlie Whiting versenyigazgató maga vezette a helyszínre a biztonsági kocsit a depóból, vele volt Laurent Mekies, az FIA egyik biztonságtechnikai főnöke is, kiszálltak, és hosszasan szemrevételezték a lyukat a pályán. Egyértelmű volt, hogy ezt nem lehet gyorsan megoldani, így véget vetettek a tréningnek.

Több órás melónak tűnik a fedél újraépítése, de a szombati harmadik szabadedzésig biztosan megoldható.

Az esős délelőtt után egyébként felszáradt a pálya Szepangban, a Ferrarik vezettek, amikor Grosjean balesete történt, így meg is nyerték a napot.

UPDATE: Úgy két órával később már jó is volt a csatornafedél, íme.

A 2. szabadedzés végeredménye

1    Sebastian Vettel    Ferrari    1m31.261s    -    23 kör
2    Kimi Räikkönen    Ferrari    1m31.865s    0.604s    19
3    Daniel Ricciardo    Red Bull/Renault    1m32.099s    0.838s    19
4    Max Verstappen    Red Bull/Renault    1m32.109s    0.848s    11
5    Fernando Alonso    McLaren/Honda    1m32.564s    1.303s    14
6    Lewis Hamilton    Mercedes    1m32.677s    1.416s    15
7    Valtteri Bottas    Mercedes    1m32.720s    1.459s    21
8    Sergio Perez    Force India/Mercedes    1m32.862s    1.601s    20
9    Nico Hulkenberg    Renault    1m33.060s    1.799s    24
10    Esteban Ocon    Force India/Mercedes    1m33.096s    1.835s    24
11    Jolyon Palmer    Renault    1m33.381s    2.120s    26
12    Felipe Massa    Williams/Mercedes    1m33.394s    2.133s    20
13    Stoffel Vandoorne    McLaren/Honda    1m33.673s    2.412s    15
14    Lance Stroll    Williams/Mercedes    1m33.818s    2.557s    16
15    Pierre Gasly    Toro Rosso/Renault    1m34.043s    2.782s    22
16    Carlos Sainz    Toro Rosso/Renault    1m34.104s    2.843s    19
17    Romain Grosjean    Haas/Ferrari    1m34.118s    2.857s    18
18    Kevin Magnussen    Haas/Ferrari    1m34.343s    3.082s    17
19    Pascal Wehrlein    Sauber/Ferrari    1m35.246s    3.985s    29
20    Marcus Ericsson    Sauber/Ferrari    1m35.697s    4.436s    27

Rovatok