Index Vakbarát Hírportál

Elfelejtett új-zélandi ül be jövő hétvégén

2017. október 13., péntek 10:30

Megüresedett egy hely a Forma-1-ben a következő futamra, az Amerikai GP-re a Toro Rossónak csak egy versenyzője van. Nehéz volt megtippelni, hogy ki lehet a beugró, de az Autosport már tudni véli: Brendon Hartley.

Ha nem mond semmit a név, nem ciki, leginkább arra lehet emlékezni, hogy milyen gyorsan elfelejtették őt anno, miközben elég nagy tehetségnek tartották.

A Red Bull juniorprogramjának felfedezettje volt, annyira közel került az F1-hez, hogy 2009-ben és 2010-ben ő volt a Red Bull Racing tartalékja, ha Vettellel vagy Webberrel valami történt volna, neki kellett volna beugrania.

2008-ban tesztelt a Red Bullnak, 2009-ben kétszer is a Toro Rossónak, aztán 2010 végén ejtették a Red Bull-programból.

A Mercedes viszont igényt tartott rá, 2012-ben tesztelt velük, és még 2013-ban is a tesztpilótájuk volt. Utána ott sem tartották rá igényt.

A jövő hónapban 28 éves Hartley így 2014-ben a WEC-be, a megbízhatósági világbajnokságba igazolt, a legmenőbb csapat, a Porsche szerződtette, és 2015-ben bajnok is lett Mark Webber társaként. Idén megnyerte a Le Mans-i 24 órást velük.

Összegezve: nem tudni, miért dobták a Forma-1-ből, hogy nem kellett kisebb csapatnak sem, de valószínűleg nem véletlen, hogy második esélyt kaphat.

Most hétvégén még Japánban, Fujiban indul, újra bajnok lehet a Porschéval, jövőre pedig az Indycarba csábítja Chip Ganassi, az egyik leghíresebb csapattulajdonos. Ha a Toro Rossónál jól teljesít, akár oda is esélyes lehet egy 2018-as szerződésre.

Ha Hartley villámigazolása mégsem jönne össze, a Toro Rosso Sebastien Buemit ültetheti be Austinban, ő 2009 és 2011 között versenyzőjük volt az F1-ben, azóta a Red Bull mindenese.

Rovatok