Körönként akár egy másodperccel is gyorsabbak lehetnek a korábbiaknál az F1-csapatok autói Silverstone-ban. A javulást a Moto GP-nek köszönhetik majd, a motoros sorozat szervezői kényszerítettek ki teljes pályafelújítást és burkolatcserét.
Az F1-kocsik a nagy leszorítóerővel rendelkeznek, így az aszfaltot megrongálják, egyszerűen felgyűrik. A rossz burkolatra a motorosok érzékenyebbek, nehezebben manővereznek a feltúrt pályán. A Moto GP szervezője, a Dorna több versenyhelyszínt is arra kényszerített, hogy biztonsági okokból is újítsa fel a pályáját. Silverstone-ban úgy döntöttek, hogy nemcsak a motorosok által használt részt, hanem a teljes pályát felújítják.
Az Autosportnak nyilatkoztó silverstone-i versenyigazgató, Stuart Pringle elmondta, hogy utoljára 1996-ban volt teljes burkolatcsere. Úgy véli, a februárban felújított pályán minden szakágban megdőlhetnek a körrekordok. Az építésnél eltüntették a puklokat, az új aszfalton nedves időben is jobb lehet a tapadás.
„Az F1 csapatok fontok millióit költik el, hogy körönként egy másodperces javulást lássanak, de mi is képesek voltunk arra, hogy leszállítsunk egy másodpercet azzal a munkával, amit februárban végeztünk" – mondta Pringle.
A Moto GP miatt több pályát felújítottak, Barcelonában, a Red Bull Ringen és Austinban pocsék volt az aszfalt minősége.