Index Vakbarát Hírportál

Kimi racionalitása két kérdést is megállított

2018. április 5., csütörtök 17:07

Erősen kezdte az évet Kimi Räikkönen, Ausztráliában a futam után értékelt többször saját minimális-racionális stílusában, a második versenyen, a hétvégi Bahreini GP-n viszont már a nagydíjat felvezető sajtótájékoztatón elemében volt.

A finnel a másik finn, Valtteri Bottas és Fernando Alonso ült az újságírók elé, azt kérdezték tőlük, az F1-tulaj konzultált-e velük a 2021-ben érkező új szabályokról, melyeket pénteken fognak ismertetni.

Räikkönen nem ragozta túl.

"Nem a mi döntésünk, ez az ő bizniszük, nem tudom, mire készülnek.

És Valójában nem is érdekel a dolog, ez sok év múlva lesz, amikor én már kétlem hogy itt leszek, úgyhogy egyáltalán nem izgat."

Októberben 39 éves, várható volt, hogy ezt feleli. (Az F1-pilóták 95 százaléka 40 éves kora előtt visszavonul.)

Ugyanez a zseniálisan ésszerű gondolkodása jött ki pár kérdés múlva, amikor arra kellett válaszolniuk, ha rajtuk múlna, hogy módosítanának a szabályokon?

"Rajtam nem múlik"

- zárta rövidre a ferraris.

A moderátor úgy értette, hogy tehát ő mindent ugyanígy hagyta, erre Kiminek bele kellett mennie:

Nincs meg a hatalmam, hogy bármin változtassak, akkor minek rágódjak rajta? Mi értelme van, hogy adjak önnek egy listát, miközben nulla beleszólásom van? Ért engem? Nem mi hozzuk a szabályokat, nem tudjuk azokat megváltoztatni, akkor minek ebből sztorit csinálni?

Közben már el is vigyorogta magát, látta, a kérdező fel sem tudja fogni, miről beszél, képtelen az ő fejével gondolkozni.

Rovatok