Index Vakbarát Hírportál

A Mercinél boldogok a két feleséggel, nem kell nekik Ricciardo

2018. május 9., szerda 11:46

Némileg meglepő kijelentést tett az F1i.com-nak Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke, aki szerint egyáltalán nem érdeklődnek a csapaton kívüli pilóták iránt a 2019-es szezonra, így az sem merült fel, hogy esetleg megpróbálják megszerezni a Red Bulltól Daniel Ricciardót, akinek 2018-ban lejár a szerződése.

Mindez csak azért meglepő, mert a Mercedesnek jelenleg egy pilótája sincs szerződtetve 2019-re (és tovább).

„Egyelőre nem nézelődünk a Mercedesen kívül, mert elsősorban a saját pilótáinkat kell támogatnunk.

Ha az ember boldog a feleségével, akkor nem kacsintgat kifelé a házasságól.

Mi boldogok vagyunk a két – Esteban Ocont is ideértve a három – feleségünkkel, úgyhogy nem foglalkozunk másokkal”

– mondta Wolff, aki szerint az európai szakasz első fele után, júliusban már pontosabb képet kaphatnak, hogy milyen irányba haladjanak 2019 szempontjából.

A 2018-as pilóták, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas mellett a Mercedes alkalmazásában áll a Force India-pilóta Esteban Ocon, illetve a két tartalékpilóta, Pascal Wehrlein és George Russell is, van tehát kikből válogatni.

Borítókép: Daniel Ricciardo (b), Lewis Hamilton (k) és Valtteri Bottas (j) a 2017-es Szingapúri Nagydíj dobogóján. Roslan Rahman / AFP

Rovatok