Index Vakbarát Hírportál

Grosjean enyhe büntetéssel megúszta a durva balesetet

2018. május 13., vasárnap 20:48

Megbüntették a Haas-Ferrari-pilóta Romain Grosjeant a Spanyol Nagydíj leintése után közel négy órával: a következő, monacói futam rajtjánál három hellyel hátrébb sorolják.

A francia a harmadik kanyarban nem saját, hanem csapattársa, Kevin Magnussen hibájából megcsúszott, és a bukótérbe sodródott a kifaroló kocsijával. Erről nem tehetett, arról viszont igen, hogy csúszás közben ahelyett, hogy hagyta volna a bukótérben, a pályán kívül lelassulni és megállni az autóját, még mozgás közben a gázra lépett, és oldalról, keresztben visszahajtott a pályára.

Több mint tíz kocsi jött mögötte, elkerülhetetlen volt, hogy ne találják el. Így is lett, a Toro Rosso-s Pierre Gasly és a Renault-versenyző Nico Hülkenberg is nekiütközött. Mindhárman kiestek, a Haas és a Toro Rosso nagyon összetört, mázli, hogy egyiküknek sem esett baja, azonnal, saját lábon hagyták el a helyszínt.

A barcelonai felügyelők nem a kicsúszásért, hanem a mentési manőverért büntették Grosjeant, miután meghallhatták őt.

A sztyuárdok közleménye szerint Grosjean azt mondta, azt hitte, a pálya közepére fog visszapördülni, ezért a gázra lépett, hogy az érkezők előtt átjusson a pálya jobb oldalára. (Ne kérdezzék, hogy ezt hogy gondolta.)

A kommünikében kiemelték továbbá, hogy a Haas már majdnem teljesen a pályát jelentő fehér vonalon kívül volt, amikor Grosjean úgy döntött, átmenekül az aszfalt másik oldalára. Ez végzetes hiba volt, és elkerülhetetlenül balesetbe kellett torkollnia.

Grosjean manőverét Hülkenberg és Gasly sem értette, a német azt mondta, "az 1. körben nem jó ötlet a pályán pörögni, miközben jön a mezőny". Gasly annyit jegyzett meg, hogy "ha csak fékez Grosjean, minden máshogy alakul".

Grosjeannak két hete, a bakui versenyen is volt egy érthetetlen mozdulata, amikor a biztonsági autós fázis alatt, lassú tempónál csapta falnak az autóját. Akkor másban nem tett kárt. A pillanat hevében azzal magyarázta a kicsúszását, hogy Marcus Ericsson nekiment, miközben Ericsson a közelben sem volt.

Grosjean 10 éve mutatkozott be a Forma-1-ben, elég problémásan indult, 2012-ben sorozatban baleseteket okozott, az azévi Belga GP-n a rajtnál ütötte ki Hamiltont és Alonsót, egy nagydíjra eltiltották.

Most a nagyon enyhének mondható -3 starthely mellé kapott két büntetőpontot is, így ötnél jár egy naptári éven belül. De csak 12-nél jár futameltiltás.

Rovatok