Index Vakbarát Hírportál

Mégsem trükközött a Ferrari az akksival

2018. május 27., vasárnap 10:33

Teljesen szabályosnak találta a Ferrari motorját az FIA átfogó vizsgálata Monacóban, vagyis az olasz csapat a rivális istállók gyanújával ellentétben nem trükközött az energiatároló rendszerrel, hogy plusz kapacitásokat mozgósítva kijátssza a rendszert.

Az ügyben először az Azeri Nagydíjon kereste fel a Mercedes technikai igazgatója, James Allison a versenyigazgató Charlie Whitingot, hogy tegyék tisztába a Ferrari motorjának bizonyos karakterisztikáit. Allison korábban a Ferrarinál töltött be hasonló pozíciót. A hivatalos vizsgálat után azt közölte a Nemzetközi Automobil Szövetség, hogy bár a Ferrari nem minden kérdésre adott kielégítő magyarázatot az akkumulátor kapcsán, végül úgy találták, hogy minden rendben van a Ferrari körül.

Whiting arról beszélt a Reuters hírügynökségnek, hogy Bakuban volt pár problémájuk, amire nem igazán kaptak jó magyarázatot, de Monacóra minden probléma megoldódott, már csak azért is, mert a szabályok értelmében a csapatoknak kell eloszlatni a vitás vagy egyéb kérdéseket. Ez Monacóban megtörtént, a Ferrari minden korábbi nyitott kérdést tisztázott, így az FIA nem vizsgálódik tovább.

A Mercedes és a Red Bull gyanúja, miszerint a Ferrari egy trükkös megoldással a 120 kW-os maximális teljesítményleadás fölé tud menni az energiavisszanyerő-rendszerből származó energiával, csütörtökön látott napvilágot, ezt vizsgáltatták ki.

Rovatok