Index Vakbarát Hírportál

Red Bull-dupla, Verstappen-pályacsúcs a német edzésen

2018. július 20., péntek 12:47

Nem volt sok esemény a Német Nagydíj első szabadedzésén pénteken, de ami akadt, az annál látványosabb volt. Nico Hülkenberg csúszott ki a pálya leggyorsabb kanyarjában, klasszikus hibapont ez, átszánkázott a kavicságyon, majd a füvön folytatta, és óriási porfelhőt vert fel. Mázlija volt, megúszta, és tudta folytatni.

Utána jött Riccrado, aki a célegyenesben ment keresztül egy sörösdobozon, ami darabokra tört. Az ausztrál utána két körön át csak poroszkált, de nem jött be a depóba, majd odalépett neki, úgy, hogy a leggyorsabb kört teljesítette.

4 ezreddel előzte meg Lewis Hamiltont.

Idejét nem is tudták megjavítani a végéig, ezzel a különbséggel lett első a tréningen a Red Bull-pilóta. Hamilton maradt a második, Verstappen harmadik helye azt mutatja, a Red Bull-lal számolni kell a hétvégén. Vettel negyedik, Bottas ötödik, Räikkönen a hatodik helyen zárt. Hülkenberg 10. lett.

Ricciardo után Verstappen

Az első edzés után a másodikat is a Red Bull nyerte, ezúttal Max Verstappen volt ezredekkel gyorsan Lewis Hamiltonnál, aki 26 ezredmásodperccel kapott ki, de a még az ötödik Kimi Räikkönen is 342 ezredre volt a hollandtól. Ricciardo nem véletlenül hiányzott az elejéről, a rajtbüntetése miatt a másfél óra nagy részében versenyszimulációt teljesített már, hiszen az időmérő nem bír majd komoly téttel számára.

Ahogy az első edzésen, úgy a másodikon is elég sok lecsúszás volt, a kerékvetők rendesen meggyötörték a kocsik padlólemezeit, de akkora kicsúszás, mint Hülkenbergé, nem volt a gyakorlás alatt.

Folytatás szombaton déltől a harmadik edzéssel.

Rovatok