Index Vakbarát Hírportál

Alonso átadja a helyét egy délelőttre a jövőnek

2018. augusztus 21., kedd 08:07

Kihagyja a Belga Nagydíj pénteki első szabadedzését a Forma-1-ből az idény végén távozó Fernando Alonso, aki a McLaren nagy tehetségének, a még csak 18 éves Lando Norrisnak adja át az autóját másfél órára. Ezzel a McLaren szinte biztosan azt akarja már felmérni, hogy 2019-ben rábízható-e a másik autó Carlos Sainz mellett a brit versenyzőre, vagyis hogy tud-e olyan, vagy jobb teljesítményt nyújtani, mint Stoffel Vandoorne.

Korábban olyan pletykák is keringtek, miszerint Norris már Vandoorne hazai futamán, Spában átveszi a belga helyét, de ezek szerint csak beugrik, és Alonso kárára.

Norrist óriási tehetségnek tartják nem csak a McLarenen belül, a Red Bull is szerette volna megszerezni, ezért is sürgős viszonylag a McLarennek, hogy mielőbb F1-ülésbe tegye a britet, nehogy a túlzott várakoztatással magukra haragítsák a pilótát, aki 2017-ben Forma-3-bajnok lett a Carlinnal, idén pedig a Mercedes-tehetség George Russell-lel harcol az F2-címért.

A nevelősorozatokban elért eredményekkel persze azért óvatosan kell bánni, a McLarenben tavaly és idén is elég felejthető teljesítményt nyújtó Vandoorne például 2015-ben 160 pontos különbséggel nyerte az F2-előd GP2-t, neki 341,5 pontja volt, majdnem kétszer annyi, mint a második Alexander Rossinak, aki 181,5 ponttal zárt. Vandoorne viszont az F1-ben nem tudott igazán bizonyítani, bár van hét pontszerző helye (három idén, három tavalyről és egy még 2016-ból a bahreini beugrásáról, ahol Alonsót helyettesítette), de nem tudja kihozni az elvárt szintet a kocsiból.

Norris 2017-ben harmincból kilenc futamot nyerve, összesen húsz dobogós helyet szerezve lett F3-bajnok, idén négy hétvégével, azaz nyolc versennyel az F2-szezon vége előtt úgy jön Russell mögött a második helyen 12 ponttal lemaradva, hogy csak egy futamot nyert, rögtön a szezon első versenyét Bahreinben.

A McLaren közleménye szerint lehet, hogy a hungaroringi F1-teszten is szerephez jutó Norris több szabadedzésen is lehetőséget kap majd a szezonban Spa-Francorchamps után.

Rovatok