Index Vakbarát Hírportál

Räikkönen: Ezt nehéz lenyelni

2018. szeptember 3., hétfő 11:00

Pole pozícióból indult Kimi Räikkönen vasárnap Monzában, sokáig vezetett is, de a végén kikapott Lewis Hamiltontól: a Mercedes megelőzte a Ferrarit 8 körrel a vége előtt, a finn kocsiján teljesen elfogytak a gumik.

Räikkönen a szokásos higgadtságával törődött bele a vereségbe, de nem titkolta, csalódott, mivel favoritként győzelmet várt, és a drukkerek is győzelmet vártak tőle.

Megvolt a sebességünk, de aztán elment a gumi, és a bal hátsóból nem maradt semmi. Nehéz lenyelni (a vereséget). De ez elment a gumi miatt, és bár próbálkoztam, lehetetlen küldetés volt. Ez volt a maximum

- idézte az Autosport a finnt.

Nem segített, hogy a Mercedes rendesen megnehezítette a dolgát azzal, hogy Hamilton csapattársát, Valtteri Bottast a 36. körig kint hagyta kerékcsere nélkül: egy ideig vezetett is a másik Mercedes, és ügyesen feltartotta Räikkönent.

Nem kedvezett, hogy másik autók mögött voltunk körökön át, nem lehetett spórolni a gumival. Lehetett volna, de azzal elengedjük Hamiltont. Nem volt üresjárat, nem lehetett pihenni. Mennünk kellett, és így sajnos nem jött össze.


A Ferrari végül majdnem 10 másodperccel maradt le a győztestől, Räikkönen még annak is örült, hogy célba ért. Az olaszoknak nagy csalódást hozott a nap, azok után, hogy győzelemre készültek, második és negyedik hellyel kellett beérniük: Vettel már a második kanyarkombinációban összeakadt Hamiltonnal, és megpördült.

Rovatok