Index Vakbarát Hírportál

Merci-tehetséget igazolt a Williams 2019-re

2018. október 12., péntek 12:00

Kettőre csökkent a kiadó helyek száma a Forma-1-ben, miután a Williams pénteken bejelentette, hogy leszerződtette a Mercedes-tehetséget a 2019-es idényre.

A 2017-es GP3-bajnok Russell idén a Forma-2-ben is jól áll, két futammal az idény vége előtt 37 ponttal előzi a második helyen álló Alexander Albont, jó esélye van tehát az újabb bajnoki címre.

Russell számára nem lesz ismeretlen az F1, 2017-ben mindkét nap vezethetett a hungaroringi teszten, majd még abban az évben kapott két szabadedzést a Force Indiánál.

A 20 éves brit pilóta leigazolása nem túl jó hír Esteban Oconnak, vészesen fogynak ugyanis a helyek a 2019-es idényre, már csak a Toro Rossónál van egy kiadó ülés, de oda aligha mehet a francia a Mercedes-kötődése miatt, és a Williamsnél van még egy hely, de oda várhatóan jelentősebb anyagi támogatással rendelkező pilótát tesznek majd, Ocon ülését pedig nem fogja teljes mértékben kifizetni a Mercedes. (Az biztosra vehető, hogy a Force Indiánál Lance Stroll és Sergio Pérez vezetnek majd, bár őket még nem jelentették be hivatalosan.)

A 2019-es F1-mezőny

Rovatok