Index Vakbarát Hírportál

64 év után hozna thai versenyzőt az F1-be a Toro Rosso

2018. október 17., szerda 10:44

A 2018-as szezonban a Forma-2-ben szereplő indonéz Sean Gelael lehetőséget kap a Forma-1-ben a Toro Rossótól, pénteken autóba ülhet az Amerikai Nagydíj első szabadedzésén. Ez viszont nem jelenti egyértelműen azt, hogy ő kaphatná Danyiil Kvjat mellett a másik autót a 2019-es szezonra, az Autosport értesülése szerint ugyanis a csapat egy másik ázsiai pilótát, az angol származású, de thai színekben versenyző Alexander Albonnal tárgyal a jövő évi indulásról.

A 22 éves Albon Gelaelhez hasonlóan az F2-ben indul, sőt, ott második helyen is áll a Mercedes-tehetség George Russell mögött – ő ugye jövőre a Williamsnél vezet majd, ahogy az F2 mostani harmadik helyezettje, Lando Norris is kapott F1-szerződést a McLarentől.

Vagyis a Toro Rosso döntésén múlik, hogy a potenciális top három mind a Forma-1-ben kössön ki.

Albont egyébként a Forma-E-től kellene elcsábítani, ugyanis érvényes szerződése van a Nissannál az elektromos sorozatba, ráadásul nem is egy évre – a Magyar Nagydíj táján írt alá hozzájuk, amikor úgy festett, nem kap F1-lehetőséget, azóta viszont változott a helyzet.

A pilótának egyébként jelenése lett volna a Forma-E valenciai tesztjén október 16-án, de végül nem ült autóba, ami akár azt is jelezheti, hogy a Toro Rosso előrehaladott tárgyalásokat folytat a Nissannal a megszerzéséről.

Albon egyébként nem az első thai pilóta lenne az F1-ben, az 1950-es évek első felében Birabongse Bhanudej, vagy ismertebb nevén Bira (sziámi) herceg 19 futamon indult, és 8 pontot szerzett is.

Ha Albon megkapná a második Toro Rosso-ülést, hivatalosan három, de lényegében egy szabad hely maradna a 2019-es szezonra az F1-ben, mert szinte garantálható, hogy a Force Indiánál Lance Stroll és Serio Pérez vezetnek majd, így a Williams utolsó bejelentésére vár mindenki.

Rovatok