Index Vakbarát Hírportál

Pályacsúccsal Hamiltoné a pole, Vettel csak 5. helyről rajtol

2018. október 21., vasárnap 00:06

Röviddel az Amerikai Nagydíj időmérője előtt szemerkélni kezdett az eső Austinban, de végül a harmadik szabadedzéshez hasonlóan száraz pályára mehetett ki a mezőny. Az időmérő első harmadában nem is volt meglepetés, a két McLaren, a két Williams, illetve a sauberes Marcus Ericsson esett ki, de elöl volt némi aggodalom, amikor Max Verstappen műszaki hibára panaszkodott egy kicsúszás után:

a holland a jobb hátsó felfüggesztését törte el, így hiába jutott tovább a Q2-be, ott már nem tudott mért kört menni, a csapat ugyanis nem tudta időben megszerelni az autót.

A Q1-ben még a Mercedesek voltak az élen, a Q2-t viszont már a Ferrarik nyitották az első két helyen – a Mercedes, a pénteken rajtbüntetést összeszedő Vettel, illetve Daniel Ricciardo kockáztatott a gumikkal, és ultralágy helyett szuperlággyal mentek tovább a Q3-ba, hogy a valamivel keményebb szettel kezdhessék a futamot.

Végül Riccairdo kivételével mindenki ultralággyal ment tovább a top 10-be, Carlos Sainz, Kevin Magnussen, illetve a két Toro Rosso esett ki Verstappen mellett, Sainz 2 ezreddel maradt le a továbbjutásról, amitől csapattársa, Nico Hülkenberg ütötte el. Az élen a két Ferrari maradt, meglepetésre viszont a 3-4. helyeket elfoglaló Mercedesek után a két Force India jött ekkor még.

A Q3-ban viszont már a két Mercedes kezdett elöl, majd Vettel szúrt be Hamilton és Bottas közé, a német 88 ezredmásodperccel maradt le az angoltól elsőre. Második próbálkozásra az élmenők mind javítottak, Bottas csak Vettel elé ért fel, majd Kimi Räikkönen állt az élre, akit aztán Hamilton előzött 7 századdal. A legvégén Vettel ért át a célvonalon, 61 ezreddel lassabb idővel, mint Hamilton, így az angolé lett a pole, sorban harmadszor – ezzel együtt 1:32,237-re javította a pályacsúcsot. Vettel erős káromkodással fogadt a rádióban, amikor megtudta, mennyivel kapott ki.

A rajtbüntetése miatt Vettel csak az ötödik helyről, Daniel Ricciardo mögül indulhat majd, ezzel Hamilton közel került ahhoz, hogy már az Amerikai GP végén megszerezze ötödik vb-címét. A futam vasárnap 20.10-től rajtol.

A 2018-as Amerikai Nagydíj időmérőjének eredménye

Rovatok