Index Vakbarát Hírportál

Verstappen tökéletes, Hamilton bajnok a Merci-krízis közepén

2018. október 28., vasárnap 23:10

Lewis Hamilton negyedik hellyel húzta be ötödik világbajnoki címét vasárnap, Mexikóban. A nem túl izgalmas futamot Max Verstappen nyerte, az első kanyartól vezetett, nem adott esélyt másnak. Vettel második, Räikkönen harmadik lett.

A 2018-as Mexikói GP egy holland szupertehetség tökéletes futamáról és egy angol történelmi vb-címéről lesz emlékezetes: Verstappen a versenyt, Hamilton ötödik világbajnoki címét nyerte meg.

A rajtnál eldőlt a lényeg: bár Hamilton indult legjobban a második sorból, és vezetett, biztonságra ment Verstappen ellen, korán fékezett, a Red Bull-pilóta így elsőként fordulhatott mellette.

Itt ő nagyjából el is tűnt az élen, a csata csak a második helyért zajlott Hamilton, Ricciardo és Vettel között. Bottas és Räikkönen tőlük is elmaradt.

Hamilton Mercedese iszonyúan használta a gumikat a spéci felni ellenére is, az első kiállásokat még megúszta a második helyen, de aztán Vettel feljött rá, és megelőzte, majd Ricciardo is elment mellette. Sőt, egészen az ötödik helyig esett vissza Hamilton, a világbajnoki autó egyszerűen nem volt versenyképes. Ahogy már egy hete, Amerikában is csak a harmadik helyre volt jó, most

Hamilton majdnem 80 másodperccel maradt le az elsőtől.

Úgy tűnik, a Mercedes krízisben van, hogy mekkorában, az a következő két futamon kiderül.

A dobogó már betonbiztos Verstappen-Vettel-Ricciardónak tűnt, sőt, a hajrában utóbbi a ferraris elé került, mert eggyel kevesebbszer állt ki, de 10 körrel a vége előtt elfüstölt alatta a Renault-motor. Az ausztrál 8. technikai hibája volt a szezonban, senki nem esett ki ennyiszer autógondok miatt. Iszonyú pechje volt ismét.

Räikkönen így megint dobogón találta magát, Hamilton meg a negyedik helyen. Aggódnia addig sem kellett, hetedik hellyel is bajnok lett volna, sőt, kieséssel is, ugyanis Vettelnek nyernie kellett vasárnap, hogy életben tartsa vb-reményeit.

Nagyon messze állt tőle, Verstappen kiesésében reménykedhetett csak, de a holland motorja végigbírta. Másodszor nyert idén - Ausztriában lett még első -, a Red Bull negyedszer végzett az élen 2018-ban.

A világbajnokság két hét múlva Brazíliában folytatódik, két futam van még hátra. Nem tét nélküli, ugyanis a Mercedes a gyártók vb-jét még nem nyerte meg, a Ferrari feljött 55 pontra, és még 86-ot lehet szerezni.

A Mexikói GP végeredménye

1    Max Verstappen    Red Bull/Renault    71    1h38m28.851s
2    Sebastian Vettel    Ferrari    71    17.316s
3    Kimi Raikkonen    Ferrari    71    49.914s
4    Lewis Hamilton    Mercedes    71    1m18.738s
5    Valtteri Bottas    Mercedes    70    1 Lap
6    Nico Hulkenberg    Renault    69    2 Laps
7    Charles Leclerc    Sauber/Ferrari    69    2 Laps
8    Stoffel Vandoorne    McLaren/Renault    69    2 Laps
9    Marcus Ericsson    Sauber/Ferrari    69    2 Laps
10    Pierre Gasly    Toro Rosso/Honda    69    2 Laps

11    Esteban Ocon    Force India/Mercedes    69    2 Laps
12    Lance Stroll    Williams/Mercedes    69    2 Laps
13    Sergey Sirotkin    Williams/Mercedes    69    2 Laps
14    Brendon Hartley    Toro Rosso/Honda    69    2 Laps
15    Kevin Magnussen    Haas/Ferrari    69    2 Laps
16    Romain Grosjean    Haas/Ferrari    68    3 Laps
-    Daniel Ricciardo    Red Bull/Renault    61  
-    Sergio Perez    Force India/Mercedes    38 
-    Carlos Sainz    Renault    28  
-    Fernando Alonso    McLaren/Renault    3

A vb-k állása

1    Lewis Hamilton    358 pont
2    Sebastian Vettel    294
3    Kimi Raikkonen    236
4    Valtteri Bottas    227
5    Max Verstappen    216
6    Daniel Ricciardo    146
7    Nico Hulkenberg    69
8    Sergio Perez    57
9    Kevin Magnussen    53
10    Fernando Alonso    50

1    Mercedes    585 pont
2    Ferrari    530
3    Red Bull/Renault    362
4    Renault    114
5    Haas/Ferrari    84
6    McLaren/Renault    62
7    Force India/Mercedes    47
8    Sauber/Ferrari    36
9    Toro Rosso/Honda    33
10    Williams/Mercedes    7

Rovatok