Index Vakbarát Hírportál

Verstappen ádáz ellenfele kimarad az F1-ből

2018. november 23., péntek 14:12

A következő szezonban a Forma-1-es világbajnok Mercedes teszt- és tartalékpilótája lesz a francia Esteban Ocon - jelentette be Toto Wolff, az istálló csapatfőnöke a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj helyszínén.

A 22 éves Ocon 2016-ban mutatkozott be a Forma-1-ben, azóta 49 futamon indult, a vasárnapi lesz az 50. versenye. Tavalyi és idén a Force Indiánál versenyzett, de az istálló új tulajdonoshoz került, aki rá nem tartott igényt.

A francia pilóta legutóbb két hete, a Brazil Nagydíjon került főszerepbe, amikor a futam 44. körében egy vitatott előzési manőver közben ütközött a vezető Max Verstappennel (Red Bull), aki így csak második lett a Mercedes ötszörös világbajnoka, Lewis Hamilton mögött.

Ocon sokáig reménykedett, hogy egy másik csapatnál kap helyet, de mostanra biztossá vált, hogy nem lehet ott a 2019-es mezőnyben.

"Sok időt tölt majd a szimulátorunkban, így bármikor bevethető lesz" - mondta Wolff.

"Nagy lehetőségeket látunk közösen a Mercedesszel 2020-ra, és remélhetőleg minden a tervek szerint alakul majd" - jelentette ki Ocon.

A Mercedesnél Hamilton szerződése 2020, a finn Valtteri Bottasszal kötött megállapodás pedig 2019 végéig szól. (MTI/Index)

Rovatok