Index Vakbarát Hírportál

Hamilton túl gyors volt a Superbike-teszten

2018. december 10., hétfő 19:02

Újabb részletek derültek ki Lewis Hamilton yamahás Superbike-tesztjéről, a legfrissebb nyilatkozat szerint az ötszörös F1-világbajnok túl gyors volt, ezért komolyan aggódtak miatta a Yamahánál.

Erről a japán márka gyári pilótája, a teszten részt vevő Michael van der Mark beszélt a Motorsportnak, elárulva, hogy Hamilton már túl volt két nap teszten, amikor túl gyors lett. Elsősorban azért, mert nem igazán alakult ki érzékelhető motorozási stílusa, ezért a Crescent csapat folyamatosan arról győzködte Hamiltont, hogy hajtson kicsit lassabban.

Van der Mark elmondása szerint nem a legjobb szögben dőlt a kanyarokban, ezért kapott pár tippet, hogy biztonságosabban üljön a motoron. Ennek ellenére volt azért egy kisebb bukása, amit megúszott sérülés nélkül. Az első nap Van der Mark próbálta lassítani, aztán a csapat is egyre több tanáccsal látta el.

A holland motoros arról viszont nem beszélt, hogy a többiekéhez képest hogyan alakult Hamilton tempója, csak azt mondta, hogy láthatóan a motorsportokra született, ösztönösen jó, ahogy autóban ülve is.

Rovatok