Index Vakbarát Hírportál

Gasly: Eléggé megrázott a baleset

2019. március 1., péntek 09:52

A Toro Rossótól a Red Bullhoz került Pierre Gaslynak már a második balesete volt a csütörtöki a barcelonai kollektív teszten, az első héthez hasonlóan most is háttal kapta el a gumifalat a francia, csakhogy másodikra sokkal nagyobb kárt okozott az RB15-ben, aminek szinte teljesen lebontotta a hátát a becsapódással.

„Elég nagy ütközés volt, talán az egyik legnagyobb, amiben benne voltam. Hosszú este lesz a szerelőknek, amiért elnézést kérek tőlük” – mondta Gasly még csütörtökön a 9-es kanyarban történt hibája után. Mert hogy ő hibázott, és ezt ő is elismerte, ráment a külső íven a kocsi baloldali kerekeivel a fűre, emiatt pörgött meg.

Azt viszont cáfolta, hogy önbizalomhiány miatt hibázna ennyit a Red Bullnál, ahol Max Verstappen mellett, Daniel Ricciardo helyén kell bizonyítania, egyszerű, szerencsétlen hiba volt, mondta.

A balesetről csütörtökön belsőkamerás képet is közölt az F1 honlapja, ezen látszik, mekkora erővel kapta el a falat a francia.

A Forma-1 barcelonai kollektív tesztje pénteken zárul, a pénteki eseményeket itt tudja követni.

Rovatok