Index Vakbarát Hírportál

F1: szabálytalan a Williams, a fél kocsit át kell építeni

2019. március 7., csütörtök 10:28

Katasztrófahelyzet fenyeget a Forma-1 leggyengébb csapatánál, a Williamsnél, ami egyrészt 2,5 napos késéssel kezdte meg Barcelonában a kollektív tesztet, és produkálta aztán a leggyengébb időket, másrészt most kiderült, hogy az FIA, vagyis a Nemzetközi Automobil Szövetség szabálytalannak talált elég sok alkatrészt az autón, a csapatnak pedig alig két hete maradt arra, hogy átépítse az FW42-t a március 17-i Ausztrál Nagydíj előtt. Viszont úgy fest, már meg is van a dolog felelőse.

Az ág is húzza

A Williams egyes megoldásaira a többi csapat hívta fel az FIA versenyellenőreinek figyelmét, akik arra jutottak, hogy a kocsi több fő alkatrésze sem felel meg a szabályba foglaltaknak, és így kötelezték őket, hogy cseréljék le a kvázi használhatatlan tükörmegoldást, ami inkább csak egy plusz aerodinamikai elem volt, és nem visszapillantó tükör. A másik fő elem, amit az FIA kifogásolt, az első felfüggesztés volt, ahol szintén illegális aerodinamikai elemeket használtak a felfüggesztésre rögzítve. Ezeket az Ausztrál GP-ig mind át kell építeni.

A sors iróniája, hogy pont a második teszthét után pont Paddy Lowe, a Williams technikai igazgatója beszélt arról büszkén, hogy milyen nagyot lépett előre a csapat, főleg az egyedi technikai megoldásoknak köszönhetően, merthogy Lowe lett a felelős a hibákért, és március 7-én, 10 nappal a szezon első futama és 8 nappal az ausztráliai versenyhétvége kezdete előtt ugyanis bejelentették, hogy személyes okokból bizonytalan időre távozik a csapattól.

Az 56 éves Lowe 1987-ben került a Forma-1-be, akkor a Williams elektronikai vezetője volt, majd 1993-tól a McLaren alkalmazásába került, ahol 2013-ig dolgozott, a végén már technikai igazgatóként. Innen négy évig a Mercedes csapatát erősítette, majd 2017-ben igazolt a Williamshez, ahol a 2018-as, csúnyán leszereplő kocsit már szinte teljes egészében az ő vezetésével tervezték. Ez, illetve a 2019-es csúszás, majd szabálytalan megoldások vezethettek oda, hogy a korábban 7 vb-címben segédkező Lowe – ideiglenesen – távozik az F1-ből.

Források: TheJudge13 | Autosport

Rovatok