Index Vakbarát Hírportál

Meglepően indult a Forma-1, nagyon megverték a Ferrarit

2019. március 17., vasárnap 08:05

Lewis Hamilton karrierje 84. pole pozíciójából kezdte az idei első F1-futamot, az Ausztrál GP-t. Sokáig nem örülhetett, csapattársa, Valtteri Bottas a második helyről lerajtolta, és vezetett az első kanyarba fordulva. Vettel a Ferrarival harmadiknak sorolt be.

A 2019-es Ausztrál Nagydíj rajtja Bottas előzésével

A futam meglehetősen csendesen telt, amint azt megjósultuk, a Mercedeseket senkinek nem sikerült megszorítania sem. Bottast csak Hamilton támadta, de csakhamar ő is leszakadt, a finn hibátlanul haladt az élen.

A 31. körben, kerékcsere után Vettelt még Verstappen is megelőzte a Red Bull-lal. Leclerc 5. volt, sajnos nagy versenyt, bocsánat, versenyt sem láthattunk. Bottas a Mercedesszel dominálta a mezőnyt. A Ferrari 4. helye Vettellel és az ötödik Leclerckel nagyon kiábrándítónak tűnt az olaszoknak.

Hamilton biztos másodikként haladt végig, a Mercedes 1-2-vel láthatóan még a címvédő angol is elégedett volt.

A Ferrari vert seregként körözött a 4-5. helyen.

Vettel teljesen esélytelen volt Verstappen ellen, a holland biztosan tartotta a harmadik helyet.

Magnussen, Hülkenberg, Räikkönen, Stroll, Kvjat zárta az első tízet.

Verstappen a hajrára még Hamiltonra is ráment, de a második helyre reálisan nem volt esélye.

Idén 1 pont már jár a leggyorsabb körért is, Hamilton és Verstappen is ráhajtott erre az utolsó körökben.

De az utolsó előtti körben ki futotta a leggyorsabb kört? Valtteri Bottas.

A finn 2017-ben három futamot nyert a Mercivel, tavaly egyet sem. Idén tökéletesen, 25+1 ponttal indította az évet, a futamgyőzelem mellé övé lett a leggyorsabb kör is.

Ő a Forma-1 történetének első 26 pontos futamgyőztese.

A világbajnok Hamilton nyugodtan hozta a második helyet, Verstappen a Red Bullal és a Honda 2015-ös visszatérése utáni első dobogós helyével a harmadik pozíciót.

Életem versenye volt. Nem is tudom, mi történt. Mindent kézben tartottam. Meg akartam szerezni a leggyorsabb kört is

- nyilatkozta Bottas, miután kiszállt a kocsiból.

"Fantasztikus kezdet a csapatnak. Valtteri briliánsan vezetett" - gratulált Bottasnak a második helyezett Hamilton.

"Dobogón kezdtem a szezont, pariban voltunk a Mercedesszel, köszönet a Hondának" - mondta a harmadik Verstappen.

A Forma-1 kissé laposan indult, az első hely valójában az első kanyarban eldőlt. Elmondhatatlan csalódás a Ferrarinak, ami a tesztek után a leggyorsabbnak tűnt, de még a dobogót sem sikerült elérnie a nyitóversenyen.

Két hét múlva folytatás Bahreinben.

Rovatok