Index Vakbarát Hírportál

Vettel: Én hibáztam

2019. április 1., hétfő 11:19

2010 óta nem fordult elő Sebastian Vettellel, hogy az év első két futamából egyiken se érje el a dobogót: most megtörtént, Ausztráliában negyedik, Bahreinben vasárnap ötödik lett.

Nehéz versenye volt, csapattársa, Charles Leclerc leradírozta a pályáról, de a harmadik hely így is meglett volna, ha nem pördül meg, amikor Lewis Hamiltonnal harcolt a futam kétharmadánál.

Úgy egy fél kör után rájöttem, hogy nagyon nehéz napom lesz, a kocsit extrém nehéz volt vezetni. Charles kevésbé szenvedett, gond nélkül megelőzött. A második etapon kissé lenyugodhattam a közepes gumin, de a versenytempónk miatt nem lehet nyugodt

- elemezte a futamát Vettel.

A mélypont a 38. körben jött, Hamilton elment mellette, a Ferrari nem bírta a tempót, és kipördült. Ráadásul kanyarokkal később, amikor a német visszaállt a versenybe, az első szárny is letört az autóról óriási szikrázással, ami ritka látványos pillanatot eredményezett.

Nagyon szoros volt a dolog, megpróbáltam belül visszajönni, mint egy körrel azelőtt. Az a 4-es volt a leghúzósabb kanyar nekem. Az én hibám volt, elvesztettem a kocsi hátulját, és megpördültem. Azt hiszem, annyira károsodtak a gumik, hogy a vibrációtól, letört a szárny

- vállalta magára Vettel a hamiltonos eset.

A Ferrarinak rémes napja lett, 10 körre a céltól a biztosan vezető Leclerc hengerhiba miatt lelassult, és épphogy sikerült megmentenie a harmadik helyet, miközben simán győznie kellett volna. Az olaszoknak rosszul indult az év, a Mercedes kettőből két futamot nyert, Bahreinben ráadásul már Hamilton győzött.

Rovatok