A Ferrari nyilvánosságra hozta, hogy miért csökkent le a motorerő Charles Leclerc autójában a Bahreini Nagydíjon.
A múlt hétvégi futamon a monacói pilóta nagy előnyt szerzett a verseny első felében, de 11 körrel a vége előtt hirtelen lecsökkent kocsijának teljesítménye, és simán elhúztak mellette a Mercedesek, csak harmadik lett Lewis Hamilton és Valtteri Bottas mögött.
A verseny után azt közölte a Ferrari, hogy a belső égésű motorban az egyik henger ment tökre, de hogy ez miért történt, azt akkor még nem tudták.
A motort visszaszállították a Ferrari maranellói központjába, ahol tovább vizsgálták. A mérnökök arra jutottak, hogy a befecskendező egységben volt rövidzárlat.
„Ilyen típusú problémával még sosem találkoztunk a kérdéses alkatrésznél" – írta közleményében a csapat.
A Ferrari azt is írta, hogy a Kínai Nagydíjon is ugyanezzel a motorral fog versenyezni Leclerc.