Index Vakbarát Hírportál

Bolsonaro brazil elnök kérésére veszít szponzort a McLaren

2019. május 18., szombat 12:29

Fontos szponzort veszthet a McLaren Forma-1-es csapata, méghozzá közvetlenül a brazil elnök Jair Bolsonaro közbeavatkozása miatt, Bolsonaro ugyanis mindent el fog követni, hogy a 64 százalékban (közvetlenül, vagy egyéb, indirekt módon) állami tulajdonban levő Petrobras olajtársaság felbontsa a McLarennel 2018-ban kötött szerződését.

A két cég akkor öt évre szólót, 782 millió brazil reál (150 millió font, 55 milliárd forint) értékű megállapodást kötött, aminek értelmében a Petrobras kenőanyagokat és üzemanyagot is fejleszt a csapat számára, hogy a lehető legnagyobb teljesítményt hozzák ki a motorból. A szerződés felbontása így nem csak anyagi hátrányt jelenthetne a McLarennek, hanem a csapat teljesítményét is visszavetheti, hiszen mire egy új beszállítóval elérik a kívánt hatékonysági szintet, az hosszú időbe is telhet.

A 2019 elején megválasztott jobboldali politikus rövid időn belül másodszor szól bele F1-közeli ügyekbe, nemrég ugyanis ő közölte, hogy Sau Paulóból Rióba költözteti a Forma-1-es Brazil Nagydíjat.

Rovatok